Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Schiller Róbert: Égbe néző viktoriánusok
67 Schiller Róbert Égbe néző viktoriánusok Az irodalom kedvelői Angliában vagy bárhol Európában úgy gondolnak az angol Tóvidékre, mint arra a helyre, ahová el akarnak jutni, ha még nem voltak ott, és vissza akarnak térni, ha már voltak. Azok legalábbis mindenképpen, akik még ma is élvezni tudják a Tavi Költőket, rajongásukat a vidék iránt, ékesen szóló hódolatukat a természet előtt. Jó számosan vannak, akik szorgosan bejárják a dombokat és völgyeket a tavak körül. Én magam egészen más okból látogattam el többször is a környékre. Azok a vegyészek, akik a sugárkémiának nevezett területen tevékenykednek, rendszeresen ezen a vidéken szoktak találkozni. Magam is közéjük tartozva mondhattam néhányszor olyasmit egy domb oldalán álló szálloda előadótermében, a Lake Windermere partján, hogy „elektron szolvatáció”, „iker-rekombináció”, vagy éppen „kettős láncszakadás”. Nem szeretném ezeknek a titkos igéknek az értelmét felfedni az avatatlanok előtt, főként azért nem, mert nehéz lenne olyan embert találni, aki ha folytatnám ne unná. Volt azonban más is, ami igen kellemessé tette ezeket a Miller Konferenciákat (ez a neve az összejöveteleknek). Az előadásokat délelőtt és a kora esti órákban tartották, így a délutánok szabadidejében kötetlenül lehetett vitatkozni, vagy éppen bejárni a környéket. Egy ilyen kirándulás során eljutottunk a közeli Rydal-tóhoz, ahol meglátogattuk Wordsworth egykori lakóházát, a Dove Cottage-et. Ez más szórakozás volt, mint amit délelőtt űztünk. Ebben az irodalmi szentélyben, aki akarta, megérezhette Wordsworth szellemét, aki egy versének címe szerint is „ ráfordítja az asztalt ” arra, aki olvasással, tudománnyal vesztegeti a drága időt. Egy prózai szövege szerint pedig „ A tudás, akár a költőé, akár a tudomány emberéé, gyönyörűség: […] A tudomány embere az igazságot, mint távoli és ismeretlen jótevőt keresi […]. A költészet mindennek a lélegzete, ő a mindennél finomabb lélek.” Barátja és gyakori látogatója, Coleridge nálánál ugyan sokkal tudományosabb elme volt, de hát az ő lába nyomát nem lehetett kiállítani. Az egyetlen tárgy, amely a mi mesterségünkre emlékeztetett, az De Quincey patika mérlege volt, amelyen a maga napi ópiumadagját porciózta. Egy más alkalommal, a Coniston-tó partján sétálva, a templomkertben egy jeles ember sírjára bukkantunk; ő, jóval a Tavi Költők ideje után, a képek és szobrok élvezetének kétségbe nem vonható és örökké érvényes törvényeit oktatta, gondosan elmagyarázva a műalkotások hasznát és kárát. John Ruskin sírjánál álltunk. Az angolszász keresztet telivésték Ruskin műveire utaló jelképekkel. De talán elegendő volt a felhős égre nézni, hogy felidézhessük korát és gondolkodását. Ruskin a preraffaelita mozgalom kortársa és buzgó népszerűsítője volt. Ez az elsősorban képzőművészeti irányzat minden barokk hagyományt elvetett, és visszatérést hirdetett a kora reneszánsz és gótikus eszményekhez. Szerencsésen egyezett mindez Ruskin vallási felfogásával, erkölcsi tartásával és társadalmi lelkiismeretével. Az ő sokat
