Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - * * *: „Épp attól izgalmas az a valami, amit versfordításnak nevezünk, mert soha semmi nem egyértelmű benne” (Krusovszky Dénessel és Mohácsi Balázzsal Füzi Péter és Pál-Kovács Sándor beszélget)
212 elérhető, és legyen olcsó is ez a fórum, hiszen nem volt alaptőkénk, mint ahogy ma sincs semmiféle tőkénk, a szellemit leszámítva – mindezek miatt gondoltunk a weblapra mint ideális felületre elsősorban. Pál-Kovács Sándor – Milyen a világlíra-fordítás helyzete ma Magyarországon? Érzé- sem szerint a folyóiratok ráerősítettek kicsit erre a vonalra, mióta megszűnt a Nagyvilág , illetve a Magvető Időmérték sorozatában azért jelentek meg kötetek, éppen a Versum mal együttműködésben, nem is beszélve a Fiatal Írók Szövetségének Horizontok-sorozatáról. KD – Lehet, hogy bizonyos folyóiratok ráerősítettek a fordított líra kiadására, bár én azért nagyon nagy hullámot ebből a szempontból nem érzékelek. Inkább arról van szó, hogy a versfordítók szállingóztak szét a Nagyvilág után, és több helyen egyszerűen csak befogadták őket. Kiadók olykor próbálkoznak világlírával, egy időben a Kalligram nagyon fontos és szép könyveket hozott, később a Jelenkor és a FISz közös sorozata is igyekezett tenni valamit az ügyben, és valóban, a Magvető Időmértéke is bátran belevágott ebbe a kemény fába. De azt is látni kell, hogy azóta a Jelenkor nem adja ki a FISz könyveit, a Kalligram nem foglalkozik külföldi lírával olyan mértékben, mint korábban, és sajnos a Magvető Időmérték sorozatában is az utolsó külföldi kötet megjelenésére várunk épp. Ráadásul egyik próbálkozás sem volt elég hosszú vagy elég sűrű ahhoz, hogy valamiféle valódi hiánypótlást vagy felzárkóztatást el tudjunk végezni. Megjelent néhány jó könyv, de egyik sorozat sem bírt az elődök (Lyra Mundi, Napjaink költészete) nyomába lépni. Azzal pedig, hogy megszűntek sorozatként tovább működni, a már megjelent kötetek dolgát is nehezebbé tették, hiszen nem viszik tovább a brandet, az újabb kötetek pedig, mivel nincsenek, nem irányíthatják rá a reflektorfényt a korábbiakra. Nem sok biztatót tudok mondani, azt hiszem, hamarosan eljutunk odáig, hogy a fordított líra egyfajta szubkulturális jelenséggé válik, ami nem biztos, hogy nagy baj. Úgy értem, hogy át kell értékelni a kulturális termékek szerepét és pozícióját, s ha ebből az jön ki, hogy külföldi lírára ma csak ötven-száz, vagy maximum kétszáz ember kíváncsi Magyarországon, akkor elkezdhetünk kézműves könyvkiadókban gondolkodni. Van ilyen a világban, nem is kevés, nagy kultúrákban is van ennek a fajta új autentikusságnak és piacilogika- mentességnek kultusza a könyvkiadásban. Lehet, hogy a külföldi líra lesz az Magyarországon, ami ebben utat fog törni. Vagy ez lesz, vagy eltűnik teljesen. Mindkettő reális, csak hát közben elég fájdalmas mégis arra gondolni, hogy amikor a magyar irodalomnak jól ment, az mindig egy erős fordításkultúrával járt együtt, gondoljunk csak a századelőre ( Nyugat ) vagy a szocializmus kényszerből létrejött, aztán mégis termékeny tereppé váló fordítási körülményeire. Ma ebből egyelőre nem látunk semmit. Mohácsi Balázs – A könyvpiacon tulajdonképpen lírafordítás nem létezik. Annyira kevés ilyen könyv jelenik meg, ha egyáltalán, hogy még mostohának is csak a közhelyes szófordulat mondatja velem a helyzetet. Viszont a FISz Horizontok fantázianevű sorozata szerencsére a Jelenkor Kiadó után újraindul/ folytatódik a Kalligramnál, és lesznek verseskötetek, ahogy korábban is, bár egyelőre csak egy Vörös István fordította cseh költő, Ivan Wernisch könyvéről tudok.
