Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Krusovszky Dénes: Versek a hétköznapoknak (Frank O'Hara költészetéről)
173 Krusovszky Dénes Versek a hétköznapoknak Frank O’Hara költészetéről Amikor 1966. július 25-én, egy nappal azt követően, hogy a New Yorkhoz közeli Fire Island homokos tengerpartján egy úgynevezett „beach taxi” elgázolta a mindössze negyvenéves Frank O’Harát, s ő a sérüléseibe belehalt, kevesen tudták még, hogy nem pusztán a New York-i mondén művészvilág egyik jellegzetes figurája ment el, de egyben a háború utáni amerikai líra egyik legnagyobb hatású költője is. O’Hara váratlan halála nemcsak egy felívelőben lévő karriert tört derékba, de egyben egy korszak – a második világháború után megújuló amerikai költészet aranykorának – végét is jelentette. Persze rögtön hozzátehetjük, hogy – különösen egy olyan méretű irodalmi közegben, mint az amerikai – földrajzi elhelyezkedés, irodalmi ízlés és csoportdinamika, valamint generációs nézőpont szerint is igencsak nehéz egységes korszakokról, pláne úgynevezett aranykorról beszélni. Az azonban kétségtelen, hogy a háború lezárultával, és a katonai szolgálatból gyakran rögtön az egyetemi padsorokba visszatérő, a frontszolgálat miatt néhány évvel megcsúszott, de annál tettrekészebb új generáció felbukkanásával valami gyökeresen más kezdődött el az amerikai költészetben, mint ami a háború kirobbanásával időlegesen megszakadt. A ’40-es évek második felében az egyetemeken összeverődött pályakezdő költőtársaságok az ’50-es évekre paradigmaváltó generációvá nőtték ki magukat. Az 1926. március 27-én a Maryland állambeli Baltimore-ban született Frank O’Hara is ezt az utat járta be. A massachusettsi Graftonban töltött gyerekkora után, mint tehetséges zongoraművész-jelölt, a bostoni konzervatóriumba nyert felvételt, ahol 1941-től ’44-es behívásáig tanult. A háborúban a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált, a USS Nicholas nevű romboló szonárkezelőjeként. Leszerelése után, egy veteránokat segítő alapnak köszönhetően, tanulmányait a Harvardon tudta folytatni, először itt is zenét tanult, de hamarosan átjelentkezett az irodalmi képzésre, immár azzal az elhatározással, hogy költő legyen. Életrajzaiban általában meg szokták említeni, hogy harvardi szobatársa a később kultikus népszerűségre szert tevő, morbid fantáziavilágáról ismert grafikus-író Edward Gorey volt. De ami költészeti szempontból ennél jóval fontosabb, hogy abban az időben, amikor O’Hara első verseit megírta, olyan költők bukkantak fel ugyanazokban az egyetemi terekben, mint Kenneth Koch, Barbara Epstein, Robert Creeley, Robert Bly, illetve a talán legfontosabb későbbi „harcostárs”, John Ashbery. Habár közvetlenül nem találkozott mindannyiukkal a Harvardon, a közeg húzóereje kétségtelenül az irodalom felé terelte a zongoristakarrierjével
