Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 7-8. szám - Ben Lerner: A költészet utálata (Mohácsi Balázs fordítása)

153

elszemélytelenedés tapasztalatát – fásultság, elérzéketlenedés, médiahabzsolás

(és amilyen társadalmi válasz illik ezekhez: egy forródrót, törvényes fizikai korlátozás stb.). Rankine írásaiban a hagyományos költészeti kategóriák hozzáférhetetlenségével szembesülök; az utasítás, hogy írásait költészetként – kiváltképp

lírai költészetként – olvassuk, katalizálja e kategóriák elvesztésének tapasztalatát,

olyan élmény, amilyen egy hiányzó végtag lehet. (Jóval tompább hatást érne el,

ha elérne egyáltalán bármilyen hatást, ha az írásokat esszékként, és nem költeményekként tálalná.)

„Elvesztik az érzések az érzésüket, ha az érzés hiányáról beszélnek?”

,

teszi fel a kérdést Rankine a

Polgártárs egy pontján. Azt hiszem, munkássága

negatív választ ad a kérdésre, amennyiben vágyat ébreszt bennünk a sztereotip

és látványos érzéseken túlmutató érzések iránt. A „költészet” annak a lehetőségnek a jelölőjévé válik, amelynek hiányát érzékeljük e költeményekben – kivéve

talán azokban az esetekben, amikor Rankine más versekből idéz saját szövegtesteiben, mint ahogyan azt a

Ne hagyd, hogy magányos legyek

ben gyakran teszi.

Ott azokban a versekben a virtuális csillan meg pusztán azáltal, hogy Rankine

prózájának keretében mutatkoznak meg: nem csupán önmagukban olvasom a

beidézett verseket, de afféle próbakőként vagy talizmánként is, mivel Rankine

megkísérel megalkotni, bármilyen kis léptékben is, egy „mi”-t az idézet által,

amely kiemelheti őt a „halál állapotából”.

Hadd idézzek egy oldalnyit a

Polgártárs

ból, hogy tovább szemléltethessem,

Rankine miként virtualizálja nagy hatással költeményét:

The new therapist specializes in trauma counseling. You have only ever

spoken on the phone. Her house has a side gate that leads to a back entrance she uses for patients. You walk down a path bordered on both sides with

deer grass and rosemary to the gate, which turns out to be locked.

At the front door the bell is a small round disc that you press firmly. When the door finally opens, the woman standing there yells, at the top of her lungs, Get away from my house! What are you doing in my yard?

It’s as if a wounded Doberman pinscher or a German shepherd has gained the power of speech. And though you back up a few steps, you manage to tell her you have an appointment. You have an appointment?

she spits back. Then she pauses. Everything pauses. Oh, she says, followed by, oh, yes, that’s right. I am sorry.

I am so sorry, so, so sorry.

Az új terapeuta szakterülete a traumakezelés. Eddig csak telefonon beszéltetek egymással. Egy oldalsó kapu vezet a ház pácienseknek fenntartott bejáratához. Kétoldalt díszfüvekkel és rozmaringgal szegélyezett, kövezett járdán érsz a kapuig, amelyről kiderül, zárva van.

Az elülső bejáratnál a csengő egy kis, kerek lemez, azt nyomod meg

határozottan. Mikor az ajtó végre kinyílik, a nő rád ordít teli torokból:

Takarodjon a házamtól! Mit keres az udvaromban?

Olyan, mintha egy sebesült dobermann vagy egy németjuhász megtanult volna beszélni. És noha hátrálsz néhány lépést, sikerül tudtára adnod,