Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Tanikava Suntaró: Ő; 30. szonett; Madártollak 1.; Bemutatkozás (Simon Márton fordításai)
125 Amiket itt felsoroltam, mind igazak Így is, hogy valami mindig hazugság Két gyermekem él, messze, négy unokám, háziállatom nincs, A nyarakat többnyire egy pólóban töltöm, A szavaknak, miket leírok, ára van. Tanikava Suntaró ( 谷川 俊太郎 , 1931. december 5. – ) a kortárs japán irodalom vitán felül leghíresebb és legfontosabb költője. Sokoldalú alkotó, a versek mellett a kezdetektől foglalkozik dalszövegek, drámák és esszék írásával is. Első kötete 1952-ben jelent meg Kétmilliárd fényévnyi magány ( 二十億光年の孤独 ) címmel, amivel mind a szakmán belül, mind az olvasóközönség körében komoly sikert aratott. Nemcsak kiemelkedően termékeny szerző – csak versesköteteinek száma 60 fölött jár –, de fáradhatatlan kísérletező kedve is közismert, azon kevés japán költők közé tartozik, akik írtak szonettet, ő ráadásul egy egész kötetnyit ( 62 szonett // 六十二のソネット ; 1953). Többek között írt még gyerekverseket, „dalokat” ( うた ), epikus/narratív szövegeket, kísérleti verseket, szatirikus „mondókákat” is, ezek közül nem egy régóta részét képezi az irodalomoktatásnak is. Bár szinte minden kötetében új formát keres a megszólaláshoz, szövegeinek hangvétele a legelejétől fogva jellegzetes, jól felismerhető – a fordíthatóság határán gyakran túleső nyelvi finomságok kombinációja a lehető legegyszerűbb, közérthető megfogalmazással vegyítve. Simon Márton fordításai
