Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Tanikava Suntaró: Ő; 30. szonett; Madártollak 1.; Bemutatkozás (Simon Márton fordításai)
124 Ha gyenge hangomon hívni kezdem A világ nem válaszol Szavaim nem különböznek a kismadarak csivitelésétől Madártollak 1. Nincs miről írnom Testem a napra kitéve A feleségem gyönyörű A gyerekeim egészségesek Hadd legyek őszinte Én nem vagyok költő Csak annak tettetem magam Megalkottak és itt hagytak Nézd, a Nap a sziklák közt bukik alá Még sötétebbé változtatva a tengert Ennél a déli verőfénynél egyebet mondani Értsd meg, én nem tudok neked, Még akkor sem, ha te egy másik országban hullajtod a véred. Ó, ez az örökös ragyogás! Bemutatkozás Én egy alacsony, kopasz öregember vagyok Nem kevesebb, mint fél évszázada, hogy Főneveket és igéket és kötőszókat és jelzőket és kérdőjeleket, Hogy szavakat nyüstölve élek, és ezalatt arra jutottam, Ha muszáj lenne őszinte legyek: a csendet jobban kedvelem. Semmi gondom a kétkezi munkával És rajongok a fákért és bokrokért, Azokért, amiknek a neve sosem jut eszembe, Az elmúlt idő dátumai ritkán se foglalkoztatnak, A hatalomnak nevezett valamit mélyen megvetem Kissé kancsal vagyok és egyszerre távol- és rövidlátó Házamban se Buddhát, se Sintó oltárt nem találsz Szobámból óriási postaláda nyílik, Egyetlen élvezetem az alvás Álmaim mind elfelejtem, mire fölébredek
