Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - P. Szabó Ernő: Bábuk, kristályszerkezetek (Deim Pál művészetéről)
102 simuló férfi és a nő, a pillanat, amelyet a képek kiragadnak, szinte minden esetben a behatolás, a beteljesülés pillanata. A szerelem szakralitását hirdetik ezek a művek, nem mellékes, hogy egy szeretkező pár jelenik meg 1983-as Szárnyas oltár ának csukott változatában is. Vannak művei, például a Nauszika , amelyeken az ókori mítoszok alakjaiként tűnnek föl szerelmesei, másokon viszont éppenséggel a keresztény ikonográfia alapmotívuma, a kereszt ad hátteret az emberi lét legmagasztosabb pillanataiként fölfogott, megjelenített szerelmi együttlétnek, amely az üdvözüléshez vezető út utolsó előtti állomásaként, tisztítótűzként is felfogható – de Deim nem lett volna az, aki, ha például egy 1985-ös sorozatban nem mutatja meg a szerelem és a humor szoros kapcsolatát is. A humor mindig is fontos volt számára, ahogyan ezt egy másik, ugyancsak a nyolcvanas évekhez köthető, jól körülhatárolható csoportja, a képeslapmontázsok együttese mutatja, amely 1993-ban külön kötetben is megjelent. E kollázsok megszületése azokhoz az ünnepi alkalmakhoz kötődik, amikor (legalábbis az internet megjelenése előtti korban) az emberek képeslapokon fejezték ki jókívánságaikat rokonaiknak, barátaiknak, amely feladat családalapítása után Deim Pálra is hárult. Kezdetben az írás nehézségét igyekezett feloldani képi ötletek alkalmazásával, később tudatosan ütköztette a különböző képeslapok és saját munkáinak motívumait, aminek következtében a legváratlanabb, humoros kompozíciók születtek. A legszívesebben régi karácsonyi levelezőlapokkal dolgozott, de kedvelte a politikai tárgyú képeslapokat is, mint például a Lenin életéről készült festmények sorozatát. Ahogyan a mester fogalmazott erről a néhány évig tartó „vicchullámról”, az egymással keveredő, eltérő kompozíciók, illetve „képrészletek átformálták, olykor átér- telmezték az eredeti ábrázolást. Az össze nem illő motívumok humorossá tették a lapokat, sza- tirikussá, és ugyanakkor önironikussá is. S talán éppen ez az egyik legfontosabb jellemzőjük.” Újabb fontos műcsoportot jelent Deim Pál munkásságában a Fa (korpusz) című sorozat, amely az ezredforduló előtti években indult, és a művész halála előtt néhány évvel fejeződött be. Deim festészetének jól ismert elemei, a bábu, a raszter találkozik e műveken a természeti formákkal, az öreg, kiszáradóban lévő, lombját, ágait vesztő fák alakjával, amelyeket szentendrei, Bükkös-patak parti sétáin is tanulmányozhatott. Konkrét motívumokon, faformákon túl a természet, s rajta keresztül a kozmikus világ találkozik ezeken a műveken az emberi teremtő erő, a művészet hordozta értékekkel, ilyen értelemben akár összegzésnek is tekinthetőek részben Deim Pál pályafutását, részben Szentendre és vidéke, valamint a művészetek kapcsolatát illetően. Arra is utal azonban ez a sorozat, hogy Deim Pál életműve nemcsak művekből, kiváló képzőművészeti alkotások sorából áll, hanem abból az élő kapcsolatból is, amely váro- sához, Szentendréhez, az ott élő, vagy máshol dolgozó művészekhez fűzte őt – talán ezért van az, hogy jeles alkalmakkor például a Magyar Írók Szövetségében éppen úgy „odatartozóként” köszöntötték, mint a Magyar Művészeti Akadémián vagy a szentendrei művészek körében. S valóban, nem volt olyan, a kortárs művészet állapotával vagy Szentendre építészetével, jelentős ügyeivel kapcsolatos kérdés, amelyben ne lettek volna kíváncsiak a véleményére, s az itt felnőtt generációk igen sok tagja tekintett rá hasonló módon, ahogyan ő tekintett választott mestereire. „Kérdezzük meg Palitól!” – mondogatták a fiatalok, s ő sosem tiltakozott e „letegező” forma ellen. Évekig tartó kitartása, kezdeményezései nélkül aligha született volna meg például a MűvészetMalom Szentendrén és számos fontos városképi, műemléki döntés máshogyan alakult volna, mint az ő részvételével. Alighanem a művészkollégákat is másként ismernénk nélküle, hiszen számos cikket írt, publikált kortársairól is (írásainak a gyűjteménye A nagy művészet csendben növekszik címmel jelent meg halála évében a Napkút Kiadónál). S talán a pályán sem indult volna el annyi fiatal alkotó az ő törődő figyelme nélkül. Ahogyan mestere, ő is rendszeresen ott volt a fiatalok kiállításainak a megnyitóján, a különböző művészeti eseményeken, s támogatta az arra
