Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Somogyvári Ágnes: Kecskemét korai történetének írói és a régészet
104 ták, bántalmazásért elzárásra is ítélték. Az „asztalosmesterségből” kiemelkedni vágyó, ambiciózus ember lehetett, aki sem a festészetben, sem az írásban nem tudott sikereket elérni, így az évek során megkeseredett ember válhatott belőle. Valószínű, ahogyan Jókai írta: Szokolai piktorként emlegették, ez az említés a saját korában is pejoratív felhanggal bírhatott. A későbbiekben történeti munkája megítélésében az utókor Hornyik János véleményét vette át. Majdnem százötven év kellett ahhoz, hogy Szokolay Hártó munkájáról más vélemény is megfogalmazódjon. Orosz László a művet elemezve, valamint tágabb összefüggésbe helyezve megállapította, hogy bár Szokolay Hártó János nem volt felkészült történész, és a levéltári kutatásokat is nélkülöznie kellett (neki sem tették lehetővé a levéltári kutatást, mint ahogy Katonának sem), sikertelensége ellenére számos értéket felmutató verses krónikája írói fantáziáról, stílusérzékről tanúskodik, legsikerültebbek közé a múltat a jelennel összekötő különös asszociációi tartoznak. Ezek alapján szerzőjét történelmi ismereteket terjesztő szépíróként, a lokálpatrióta öntudat gerjesztőjeként tarthatjuk számon. Maga a szerző is hasonló célokat akart megvalósítani a munkájával. A műve elé 1843-ban írt Előleges észrevételekben olvassuk: „Túdósabbakat tanítani nem is szándékom, de a’ ki szives részvétellel ’s pártoló figyelemmel fogadja munkácskámat, bizonyos lehet benne hogy fognak találtatni, kik az ebben foglaltatott tárgyakból szivesen vehető tanúságokat csak ugyan költsönözhetnek.” A következő, a mai napig nagy haszonnal forgatható történeti munka Hornyik János műve: Kecskemét város története oklevéltárral. Hornyik János (1812–1885) már fiatalon érdeklődött a történettudomány iránt, ennek kapcsán mondta a könyvhöz írt előszavában: „Még ifjú koromban szülő városom múltjáról hallott szóhagyományok s némely régi emlékiratok figyelmem annyira felfokozták, hogy’ e tárgyra vonatkozó adatok gyűjtése önkénytelenül főfeladatommá lőn..” Az idézettek ellenére korábban mégsem készült a város történetének megírására. Ehhez az első lökést az Akadémia 1851-ben kiadott felhívása adta, amelyben azt kérték, hogy a török korra vonatkozó okleveleket és egyéb dokumentumokat országosan gyűjtsék össze. Hornyik erre a munkára szívesen vállalkozott, de többre még nem gondolt. Az írásra a kortársaktól, főleg Horváth Dömétől kapott biztatást, s ennek a döntésnek a meghozatalában segítették azok a történetírók, akiknek a munkásságára rálátott (Gyárfás Sándor, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Szilády Áron). Az is további ösztönzést jelentett számára, hogy sorban jelentek meg a helytörténeti munkák. Döntéséről így írt, ugyancsak az előszóban: „miután Nagy-Kőrös város egyik múlt századi derék hivatalnoka Balla Gergely által szerkesztett »Nagy-Körösi Krónika« 1856-ban s Gyula város története 1858-ban kinyomatott, – szab. kir. Szeged város története megírására folyó év elején 100 arany pályadíj tűzetett, – s Dézs város f. é. Mart. 5-kén saját történetére 200 forint díjt hirdetett, – elhatározásom kinőtte magát, és Kecskemét város történetének szerkesztésére magamat eltökéltem.” Kecskemét város története oklevéltárral című munkájának első kötete 1860-ban jelent meg, 1861-ben a második, 1862-ben a harmadik kötet, majd hosszabb kihagyás után, 1866-ban a negyedik kötet is napvilágot látott. Az első három kötet nagy elismerést váltott ki. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, és művéért megkapta az Akadémia Marczibányi-díját, ami az ő
