Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Somogyvári Ágnes: Kecskemét korai történetének írói és a régészet
105 esetében 50 aranyat jelentett. (Marczibányi István Csanád vármegye alispánja, udvari tanácsos, korának jeles mecénása volt. Létrehozott egy alapítványt a kiemelkedő tudományos és szépirodalmi művek jutalmazására. Az alapítványt 1847-től a Magyar Tudományos Akadémia kezelte.) „Mind az okiratok nagy számát, melyek e műben először bocsáttattak közre, mind a feldolgozást tekintve, a legkiválóbb mű, azon történelmi monographiák közt, melyek a közelebb múlt években irodalmunk terén megjelentek…” – olvashatjuk a díj odaítélésének indoklásában. Az 1860-ban megjelent munka első kötete foglalkozik az ősidőktől a magyar nemzet beköltözéséig Kecskemét történetével. Az ősidők Hornyiknál is a Krisz- tus születése körüli időszakot jelentette, és Katonához hasonlóan ő is az ókori történetírók munkáit vette alapul. Értelemszerűen ugyanúgy, ahogy Katona, Hérodotosz, Ammianus Marcellinus, Plinius, Strabón és Ptolemaios munkáit használta forrásként, megjegyezve, hogy erre a vidékre vonatkozóan nagyon kevés adatot talált, ez a terület nem igazán vonta magára az ókori történetírók figyelmét. Őt is foglalkoztatta Partiscum története, három fejezetet is szentelt neki. Ez a néhány fejezet azért fontos a mi szempontunkból, mert bár részletes történeti adatok nem álltak Hornyik rendelkezésére, de logikai úton megpróbálta bebizonyítani, hogy a mai Kecskemét helyén lehetett az egykori Partiscum. Figyelembe vette az éghajlati és természeti viszonyokat, amelyek kedveztek egy nagyobb település kialakulásának (vizenyős közegből kiemelkedő partosabb rész), és emellett már régészeti adatokra is figyelt az érvelésnél. Milyen régészeti adatokat ismertetett? Megemlítette, hogy Traianus oszlopán láthatóak a szarmaták, az egyik egy visszafelé nyilazó harcos, a másik pikkelyes páncélt viselő alak. Tudomása szerint az 1800-as évek elején pince- és kútásás alkalmával találtak egy nyilazó lovast ábrázoló kőlapot, egy pikkelyes vaspáncél maradványát és valamilyen rozsdás fegyverdarabot. Mindkettő a Pícsó két ágának közelében volt. Ő is említést tett arról, ahogy Szokolay Hártó is, hogy egy szarmata vezér, Arnó, és felesége, Lifesztra pecsétje is előkerült a kecskeméti homokból. Hornyik János hivatkozott a forrásra is. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény ben mutatták be Jankovich Miklós gyűjteményét, és írták le azt a kis sárgaréz táblát, amelynek egyik oldala tűzben megsérült, az épen maradt részen írásjelek voltak, amelynek megfejtéséhez szakértők segítségét kérték. Valószínű, hogy az írás értelmezésére hamarosan sor kerülhetett, ezért azonos a hivatkozás a két szerzőnél. Hornyik ugyancsak említést tesz az Alpáron előkerült sírleletről is. Így írt erről: „Egy pár évtized előtt Alpár homokán valamely földmíves által esetleg fölásott, de a nagy emlékű József nádor által rendelt megyei vizsgálat eredményéhöz képest, ismeretlen zsidó berészek által a tudatlan találótúl potom áron elsikkasztott temetkezési arany emlékek, fegyverdarabok és öltönyékességek, – vidékünk e részbeni meddőségét megcáfolják.” Nem véletlen, hogy mindkét helyen olvashatunk ezeknek a leleteknek az előkerüléséről. Valószínű, hogy az aranyleleteknek gyorsan híre futott, nem véletlenül indult megyei vizsgálat a begyűjtésükért, csak sajnos, ahogy Hornyiktól tudjuk, mégsem indult elég gyorsan. Katonához hasonlóan ő is említést tesz arról a Duna–Tisza közén lévő védelmi rendszerről, amelyet „Római Sánc”-ként emlegetnek, de véleménye szerint ez az avarok védelmi rendszere, a „Ring” volt. Ez
