Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Lengyel András: Szerkesztett-e a főszerkesztő? (Ignotus és a Nyugat viszonyához
91 Mindenekelőtt: több közvetlen s explicit szerkesztői megnyilatkozása is tetten érhető. Az Ignotus-éra első számában, a július 1-jeiben indult Ady verses regényének, a Margita élni akar nak a közlése – a műből nyolc folytatás meg is jelent.. A Fenyő-gyűjteményből előkerültek a kéziratok, s már Vezér Erzsébet észrevette (s szóvá is tette), hogy: „ A Margita minden folytatásán Ignotus, s nem Osvát nyomdai jelzése olvasható! ” (Vezér 1972: 976.) Márpedig a kéziratoknak szedési utasítással való ellátása jellegzetesen gyakorlói szerkesztői művelet. (Korábban így tett Osvát is.) Az is Ignotus szerkesztői szerepére vall, hogy ő volt az, aki külső nyomásra, Molnár Ferenc és Vészi József tiltakozására átdolgoztatta Adyval a Margita harmadik folytatásának három strófáját – s emiatt vállalta a hálásnak egyáltalán nem nevezhető „veszekedést” is Adyval (vö. Vezér 1972, Lengyel 2017). Szerkesztőként – ahogy korábban egyszer még Osvát is tette a Babitsot felfedező szerkesztői jegyzetében – Ignotus is több közleményhez fűzött szerkesztői jegyzetet. Mindjárt az első, július 1-jei számban van egy terjedelmes jegyzete. Ez, amelyet Ferenczi Sándor cikkéhez fűzött, így hangzik: „Az Imago kiadóinak szívességéből közölhetem e tartalmas, érdekes és különös tanulmányt, egy időben a német szemle számára német nyelven megírt eredetivel. Az Imago Bécsben, a nagy pszihoanalista Freud székhelyén megjelenő, egyelőre kéthavi folyóirat, mely a pszihoanalízis trouvaille-át, az ebből fejlő új léleknéző és lélekfelfogó módot, mely új lélektant jelent, értékesíteni kívánja az emberiség olyan lelki termékeinek megismerése számára, aminő a nyelv, az erkölcs, a vallás, a jog, aminő tudomány az esztétika, az irodalom- és művészettörténet, a mithológia, a filológia, a pedagógia, a folklore, és sok egyéb. Vagyis: alkalmazott, mindenfelé alkalmazott pszihoanalízis. Ferenczi Sándor, a tanulmány írója, a pszihoanalízis jelentőségének egyik legelső felismerője volt, s gyakorlatának és tudományának hivatott továbbfejlesztője, lélekelemző írásainak egy része magyar nyelven a múlt évben jelent meg a Nyugat kiadásában. Szerk.” (Nyugat 1912. II. 43.) E szöveg, mind nyelvi megalkotottságát, stílusát tekintve, mind „tartalmi”, életrajzi momentumait illetően Ignotusra vall – így is szokás azonosítani. Szempontunkból a megfogalmazásnak két eleme most különösen fontos. Az aláírás a „szerkesztőé”, s az első mondat első felében ott az árulkodó egyes szám első személyű megfogalmazás: „közölhetem”. Pár számmal később a vegyész Halle Walter Doping című cikkéhez szintén van szerkesztői jegyzet. „ A Springer-istálló körül nagy port vert doping-ügy mivoltáról s személyi és tudományos vonatkozásairól az ügyben szakértőként szerepelt Dr. Frankel Zsigmond bécsi egyetemi tanárnak most itt Budapesten élő s egy nagy vegyi-vállalatot vezető volt első asszisztensétől, Dr. phil. Halle Walter úrtól kértük s közöljük ez igen érdekes felvilágosításokat. Szerk.” (Nyugat 1912. II. 233.) E szöveg mind nyelvileg, mind életrajzilag megint Ignotusra vall. A szerző, ismeretes, Ignotus ekkori baráti köréhez tartozott, azok közé, akik Berény Róbert városmajori villájában rendszeresen összejöttek mindenféléről, de elsősorban a pszichoanalízisről eszmét cserélni. Egyértelmű, hogy Ignotus nélkül sem a szerző, sem cikke témája nem került volna képbe a Nyugat nál. A Nyugat 1912. december 16-i számában jelent meg Pikler Gyula Érzéklés és ébredés című cikkének első, mentegetődző része. Ehhez is van szerkesztői jegyzet, s ez is Ignotusra vall: „ A szerző e mentegedődzéséhez hozzátesszük, hogy ő, minthogy kötelessége nézeteit a nemzetközi tudomány ítélőszéke elé vinni, egyelőre idegen nyelven írja meg könyvét és küldte be cikkét, s hogy ennek – nem a mentegedődzésnek – magyarságáért minket terhel a felelősség. A szerk. ” (Nyugat 1912. II. 865.) E jegyzetnek nyelvi megalkotottsága is, a benne kifejeződő gesztus is Ignotust állítja előtérbe, aki, mint közismert, Piklernek nagyon régi barátja volt. (A szerkesztői kommentár alapján még az sem zárható ki, hogy a cikk fordítója is maga Ignotus volt.) A Nyugat 1913. április 1-jei számában Bárdos Artúr cikkéhez szintén csatlakozik egy jegyzet, egy nota bene, amelynek címe is ez: NB . Ez a kis jegyzet most nem a „szerk” aláírással jelent meg, hanem I–s szignóval, ami, ismeretes, Ignotus egyik gyakran használt jele volt. Ennek a jegyzetnek az első mondata azonban ez: „ Meggyőződéssel adom ki e keserű