Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Lengyel András: Szerkesztett-e a főszerkesztő? (Ignotus és a Nyugat viszonyához
92 sorokat [mármint Bárdos cikkét], annál is inkább, mert azóta olvastam is, kéziratban, a Németh Andor kis darabját, s egy tehetséges ember sokat ígérő, magában is erős munkájának tartom. ” (Nyugat 1913. I. 573.) Ez az „adom ki” szókapcsolat megint szerkesztőként identifikálja Ignotust, sőt mintegy nyilvánossá is teszi hatáskörét: a cikket ő, I–s, azaz Ignotus adja ki. Ez időben tűnt föl a Nyugat ban A Nyugat hírei című rovat is, amelynek apró, de informatív híradásai fontosak a lap körüli történések szempontjából. Egy ilyen, csupán a hír státusára igényt tartó rovatot persze, elvileg, bárki írhatott, aki a szerkesztőséghez tartozott. De több esetben is bizonyos, hogy maga Ignotus írta – ilyesmit pedig, ha ír, nem egy szimbolikus lapvezér, hanem egy, a lapjával törődő gyakorló szerkesztő ír. Ezek közül kettőt, mint nyelvileg is, tartalmilag is jellegzeteset, érdemes itt is idézni. Az 1913. április 16-i számban ezt olvashatjuk: „ A Nyugat vasárnapi, huszadiki matinéján, mely délelőtt tizenegykor lesz a Fővárosi Orfeumban, mint már külön értesítésben megírtuk, Balázs Bélának két misztériuma kerül színre. Ezek a mélyről vett s erősen megformált kis drámai költemények az új magyar irodalomnak olyan becses és érdekes jelenségei s az új magyar drámát úgy utána léptetik a már diadalmaskodott lírának és epikának, hogy izgató kísérlet (s a Nyugatnak való) ezeket színpadi előadhatásuk felől kipróbálni. A két misztérium közt Bartók Béla tiszteli meg a Nyugatot és közönségét azzal, hogy eljátssza újabb zongoradarabjait – a nagy zeneköltő és nagy zongorajátszó a Nyugatban megjelent Allegro barbaro-n kívül még sehol meg nem jelent dolgaiból is fog zongorázni. ” (Nyugat 1913. I. 654.) A következő, május 1-jei számban már a matiné megtörténtéről van híradás: „ A Nyugat 20-iki matinéján olvasóink és barátaink az utolsó ülésig megtöltötték a Fővárosi Orfeum kedves és kellemes nézőterét, mely színházibb színpadot érdemelne, mint aminő, természet szerint, a varietés dobogó. Ennek s az egyszeri alkalomra való készülésnek kényszerű fogyatkozásain keresztül is mély hatást tett a Balázs két misztériuma közül különösen a színpadiságra is finoman megszőtt Szent Szűz Vére. A rendezéssel Dr. Bárdos Artur fáradt, a Kékszakállú díszletét Gulácsy festette, az egyes szerepekbe Harmos Ilona, Simonyi Mária és (a színlapon hirdetett Coulement Edith grófnő helyett) Hollós Rózsi, Kürthy József, Tarnai Ernő és Fehér Gyula vitték bele tudásukat és lelkesedésüket s a két darab közt Bartók Béla játszotta el, rajongó elragadtatást keltve, újabb zongoradarabjait. A misztériumok előtt Ignotus fejtegette néhány szóval az új tragédiáról való felfogásokat. ” (Nyugat 1913. I. 726.) Mindkét szöveg, ismételjük meg, Ignotus tollából való, s mindkettő szerkesztői gesztus, a szerkesztő informál és – dicsekszik. 4 Mindezeken túl a szerzőválogatás és a tematika sok eleme is félreérthetetlenül Ignotus szerkesztői preferenciáira vall. Néhány, erősen a szerkesztő Ignotust identifikáló szerző s téma hangsúlyos jelenléte külön is megemlítendő. Mindenekelőtt: amint a szerkesztői jegyzetek kapcsán már kiderült, a Nyugat ban ez időtől föltűntek Ignotusnak a Berény-villába összejáró társasága tagjai. Ferenczi és Halle felbukkanása mellett ezt a baráti szálat erősítette Berény Róbert szereplése is (rajzzal és írással, ismétlődően) és Somló Lili több portrérajza is. Berény szereplése különösen érdekes, hisz, bár elsősorban festőművész volt, itt szakmájától távolabbi területeken is megszólalt. (Először: 1912. II. 73., majd – Fejtanulmány címmel – még Ignotus tollrajzportréját is prezentálta…) Somló Lili, aki ügyes portrérajzoló volt, de saját művészete jogán valószínűleg nem fért volna be a Nyugat ba (a mai művészettörténész, Rockenbauer Zoltán legalábbis leszólja produkcióját), minden bizonnyal Ignotus „kedveseként”, értsd: szeretőjeként került képbe. Ez a nexus (mondhatnánk úgy is: szexus), bár nem volt problémátlan kapcsolat, hisz Ignotus akkor még házasságban élt, elég erős volt egy ilyen szerepeltetéshez. (Somló Lili 1916-ban, formálisan is Ignotus – második – felesége lett.) Ráadásul, szerkesztői szempontból, Lili jól használható illusztrátor volt. Így
