Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Hernády Judit: Koháry István lírai meditációi az emberi élet végéről
72 Alhatatossága, s-ö tulajdonsága álhatatlanságban, ritkán hizelkedik, s-gyakran mesterkedik, kit hogy ejcsen kárban. jovait ha osztya, azokat el fosztya, s-embert veti porban. Jár, kél nyughatatlan, szaporán s-úntalan, kerekét forgattya, soknak Uraságra fejét méltóságra, némelykor juttattya, többeknek veszélyre s-keserves inségre s-gyakortáb fordittya. 28 (A’ szerencse forgandó voltárúl) A költő láthatóan törekedett mondanivalója variált megformálására: az ellentét a 4. strófában tovább erősödik, a pozitív elemek már csak tagadás részeiként szerepelnek, hogy erre azután a múlt és a jelen szomorú állapotai közötti párhuzam feleljen. A vers beszélője ekkor éri el „kesergésének” csúcspontját, amit az előző vershez hasonlóan újra a sorvégi hangsúlyos helyzetben álló főnevek jeleznek. Az alapszituáció megváltozását, az érzelmi-akarati fordulatot a következő strófa „kel tehát” szókapcsolata mutatja. A sztoikus-keresztény felfogásnak megfelelően a „békével szenvedés” emberi magatartása veszi át a panasz helyét. Koháry a személyiség lényeges elemeit jelző főnevek felsorolásával nyomatékosítja, hogy a jó kereszténynek egész valójával Isten felé kell fordulnia (vö. Mt 22,37). Ezek a sokszor ellentétként kezelt párok (fej és szív; test és lélek; élet és halál) átfogják az emberi egzisztencia teljességét; komplementer fogalmakként egymástól elválaszthatatlan adottságai evilági létezésének. A „törödött szív” Isten irgalmába való ajánlása után a 7. strófában a halál várásának szándéka vezet át a második tematikus egységébe, ahol a haláltéma kibontására kerül sor. Míg a 7. strófa a célt fogalmazza meg, a 8. az ennek eléréséhez szükséges lelki beállítottság követelményét: „Világnak hivságát szivembül kizárom” . A konkrét személyes élettel kapcsolatos utalások a 9. versszaktól kezdve elmaradnak, hogy átadják helyüket a halálelmélkedésnek. A világ állhatatlanságának megfelelően az emberi élet stabilitása is csak múlékony látszat, melyet konvencionális, biblikus eredetű hasonlatokkal világít meg Koháry: Mint álom, mint árnyék, életem folyása, Fogy, múlik, enyészik óránként futása, Lészen halálomhoz egyik nap jutása, Isten kegyelmébül örök nyúgovása. (279) A versben szereplő igék többnyire valaminek a belső állapotát vagy tulajdonságát tükrözik, itt válnak egyedül – az életidő futását érzékeltetve – dinamikussá és pörgő ritmusúvá. A halál mint út gondolata a strófaszerkezet szintjén is kifejeződik, a folyamatjelleg, a mozgásképzet fokozásával egyidejűleg: a három soron keresztül futó életfolyam képzete az utolsó sorban jut el végpontjához, az eufemisztikus kifejezéssel jelölt halálhoz. Koháry elmés megoldása, hogy a rím28 RMKT XVII, 16., 52.
