Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
42 működtetéséhez szükséges szabályzatot, oklevelet. A tényleges szakmák és iparosok száma ezeknél lényegesen bővebb volt. A rájuk vonatkozó adatok csak elszórtan maradtak ránk, a számukra utaló adatok gyakran változtak, ezért az itt találhatók csak tájékoztató jellegűek. A különféle nyilvántartásokban a következő mesterségek tűnnek fel : bába (5), borbély (2), csizmadia (9), hegedűs (1), kovács (13), szűrszabó (3), lakatos (1), órásmester (1), ötvös (4), szappanos (15), szabó (29), szűcs (5), takács (6) és könyvkötő (1). A hosszú háború alatt 16 olyan malom- tulajdonosra utalnak, akik megsértették a város statútumait. A lakosság bővülésével számuk tovább nőtt, és 1690-ben már 34 adózónál 38 szárazmalmot írtak össze, és a tanács is működtetett egyet. Ezekben csaknem hasonló számú molnár ténykedett. Tekintettel arra, hogy a különböző szolgáltatásokra mind a városon belül, mind pedig a környező településeken nagy volt az igény, a tanács több más mesterség (pl. bognárok, vargák) és sok-sok kontár létét megtűrte, és a céhek velük szembeni támadásait elhárította. Külön is utalnunk kell arra, hogy az áruk értékesítői az esetek aránytalanul nagy részében maguk a termelők voltak. Ezért itt kereskedőkről csak bizonyos korlátok között szólhatunk. A piacokon árusító kofák száma 15 és 30 között mozgott. A boltok száma pedig erősen változott, de a tízet csak a korszak végén haladta meg. Külön kell viszont szólnom a tőzsérekről. Ők elsődlegesen marhák külföldön történő értékesítésével foglalkoztak. Bár komoly kockázatokat kellett vállalniuk, a belső piac hiányában a külföldi értékesítés megkerülhetetlen lett. Az előző évszázadok kalmárairól keveset tudunk. Sikeres vállalkozásaik révén közülük többen számottevő vagyonra tettek szert. Minden bizonnyal ők voltak azok, akik a város nevét külföldön ismertté, „hírössé” tették. Távolról sem véletlen, hogy komoly hírnevükre legkorábban egy hadtudományi elemzés, Zrínyi Miklós Vitéz hadnagy című munkája utal. Ő a kassai kereskedőket, a kecskeméti tőzséreket és a soproni kalmárokat azonos szintűnek tekinti. A helyi feljegyzésekben 1660- 1670 között név szerint 20 tőzsérrel találkozunk. Valamennyien gazdák voltak, számottevő adót fizettek, és mindegyik viselt valamiféle tisztséget. A számottevő igaerő birtokában a gazdák jelentős hányada vállalkozott hosszabb-rövidebb fuvarozásra. Az 1662–1682 közötti tanácsi nyilvántartások szerint 105 gazda fuvarozott egy vagy sok alkalommal bort vagy egyéb terméket a tanács számára. Aligha kétséges, hogy magánszemélyek is jelentős számban igénybe vették ezt a szolgáltatást. Talán éppen az igen erőteljes migráció eredményezte azt, hogy a városba kerülő családok viszonylag gyorsan beilleszkedtek, és a törzslakosság is befogadónak bizonyult. Azt viszont adatok sorával lehet bizonyítani, hogy többen néhány év, legfeljebb egy-két évtized után a város közéletének is fontos szereplőivé válhattak. Ismét meg kell elégednünk egyetlen példával: a Magó család 1662-ben még biztosan nem élt, nem adózott a városban, hanem Szentlőrincen lakott, ott gazdálkodott. Nevük csak 1664-ben tűnik fel a robotot teljesítők és az adózók között, de a hetvenes években Magó Mihályt már megválasztották esküdtnek. Ilyen minőségben előbb két alkalommal egy-egy évre kisbíró lett, 1680-ban adószedőnek és 1689-ben pedig már főbírónak választották. Az viszont kétségtelen, hogy számottevő vagyon birtokosa volt. Tehát a „vidékiekkel”, a jövevényekkel
