Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
39 Kecskemét a törököknek – nem számítva ide a különféle sarcolásokat – kb. feleekkora összeget fizetett ugyan, de Kecskemét bevétele csak negyede volt Debrecen jövedelmének. Nem árt utalni arra is, hogy az szabad királyi város lévén földesúri terhei nem voltak . A kiadása és a bevétele közötti igen jelentős eltérés tette aztán lehetővé, hogy lényegesen többet tudott költeni kultúrára, oktatásra, szociális célokra és középületekre. Mivel pedig megmenekült azoktól az ismétlődő sarcolásoktól és katonai katasztrófáktól, melyek Kecskemétet a hódoltság alatt rendre sújtották, lakosság ának értékfelhalmozása és teherbíró képessége sokkal gyorsabban nőtt. Tekintettel arra, hogy egy város lelkét, életét valóban a lakossága alkotja, legalább a hódoltság alatti társadalmat kellene árnyaltan bemutatnom. Hely hiányában mégis ez lesz a legvázlatosabb, olykor egyenesen elnagyolt. Egészséges fejlődés, békés állapotok között a lakosság mozgása, a migráció a legkevésbé ható tényező. A Kárpát-medencében az idegen hadseregek, az idegen hatalmak rendre hatalmas tömegeket kényszerítettek lakóhelyük elhagyására. Az oszmán hatalom másfél évszázadon át előbb szertelen pusztítást végzett, majd tömegeket tett földönfutóvá. Egyik történészünk el akarván kerülni a túlzásokat, azt állapította meg, hogy Kecskeméten 1546 és 1559 között a „népesség mintegy háromnegyed része tartozott a régi lakosok soraiba, s csak egynegyede tekinthető minden kétséget kizáróan új telepesnek.” Azonban alig több mint egy évtized alatt ilyen arányú változás, a lakosság 25%-át kitevő betelepülés rendkívüli migrációt jelentett. Az egyik legnagyobb csapás az ún. hosszú háború alatt érte a várost. Kecskemét 1600-ban csaknem teljesen elpusztult. Lakosainak számottevő részét elvesztette, kisebb része pedig hosszabb-rövidebb időre szétfutott. Sokan – a ceglédi és a nagykőrösi lakosokkal együtt – Komárom és Érsekújvár térségében próbált ák életüket megmenteni . Egy jelentős csoportjuk csak 1607- ben, a békekötés után határozta el, hogy visszatér régi birtokaira. A migrációt a hódoltság második szakaszában újabb okok is serkentették. A török földesurak majorsági gazdálkodása , a szertelen robot elől szökött el mind több jobbágy. A hatvanas és hetvenes években a kecskeméti magisztrátus számára külön gondot és komoly költséget jelentett a baranyai és tolnai jobbágyokkal szembeni török retorzió , mivel tömegesen kerestek menedéket városunkban. A büntetés nem maradt el. „1667. Die 19. Februarii… Azon kívül fizetett őkegyelme baranyai jobbágyokért burinti váltságához f. 84.” „Szyartó Mihály uraiméknak Buda-i útikölcségre, midőn az vezér [a budai pasa] az jobbágyok végett hívattak bennünket, attam néki fl. 4.” „István Kovács Budára menvén az [ide szökött] jobbágyokkal, költött f. 1.” „Jobbágyok[at] kereső hatalmas vezér urunk [budai pasa] csauzának fizettem tall. 52.” „Baranyai jobbágyokért fizettem … tall. 7.” Az idézett sorok azt érzékeltetik, hogy nem egy-két véletlen és jelentéktelen esetről, hanem népes csoportok érkezésének szinte folyamatáról beszélhetünk. Ennek a migrációnak a súlyát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a budai pasa később is szükségesnek látta a közbelépést. „Anno 1674. február 12. Hadasdi jobbágyokért, kijüvén vezér urunk csauza, fizettem érettek: Bor hasznából tall. 11. Székbíró Keresztes hozott tall. 7. Csaplároktól tall. 12.” „Anno 1677. die 21. Maii. Főbíró Bíró György uram Budán lévén, amely jobbágyokat a bara-
