Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
38 állapotára jellemző, hogy Wesselényi Ferenc, amikor nádor lett, járandóságát azonnal és önkényesen 200-ról 400 tallérra emelte. A többi földesúr esetében ilyen atrocitást nem tapasztalunk. A hasonló méretű Csáky-rész után előbb 200, majd a század végén is csak 212 tallért fizetett a város. A Rákóczi famíliának 1663-ban a sokkal kisebb birtokrész után 22,25 tallért adtak, és ez az összeg még 1698-ban is éppen ekkora maradt. A nádor örököseivel még jobban meggyűlt a város baja. Ő végrendeletében a Kecskeméttől járó summát özvegyére hagyta, aki elzálogosította azt a Koháry famíliának. Öccse, Pál viszont – aki Erdélybe menekült, és a kuruc mozgalom kétes hírű tábornoka lett – ezt a döntést nem vette tudomásul. Amikor az uralkodó utasítására a felségsértéssel vádolt földesúr számára a város a kifizetést megtagadta, az közel ötszáz fős sereggel lepte el Kecskemétet, és mindaddig nem távozott, és serege ellátását is megkövetelte, amíg a tanács két év summáját aranyban számára össze nem gyűjtötte és ki nem fizette. Bosszúját pedig Kecskemét a szertelen ajándék megkövetelésével haláláig még inkább nyögte. Míg a hasonló arányú Csáky-birtokrész után a város évenként 12 tallér értékű ajándékot fizetett, Wesselényi Pál 1671-től 738,5, és 1680-tól már 906 tallér érték ű „ajándékot” követelt meg . Így a földesuraknak kifizetett ajándékok összege, amely 1663-ban 183 tallér volt, 1671-től 842 és 1680-tól 1024 tallér lett. Halála után megszűnt a törvénytelenség, és ismét csak 120, majd 103 tallért kellett erre a célra összegyűjteni. A kifizetett földesúri census összege kisebb ingadozást jelez: 1663-ban 1107, 1671-től 1540 tallér lett. Wesselényi Pál halála után e téren is helyreállt a korábbi, a törvényes állapot. A váci püspöknek mindvégig 212 tallért kellett tizedként leróni. A korábbi kiadások ismeretében, és az arányok érzékeltetése végett nem érdektelen rögzíteni, hogy a városi tanács működésével kapcsolatos költségek még 1682-ben is mindössze 458 tallért igényeltek, mivel az évenként választott tisztségviselők fizetést nem kaptak. Indokolt legalább néhány sorban utalni arra, hogy a tanács miből fedezte évről évre ezeket az igen nagy összegeket. Hely hiányában csupán egyetlen év adataiból idézek. 1682-ben a legjelentősebb forrásból, a különféle adókból 5416 tallér folyt be. A kisebb regálék, a vásártartás, a mészárszék, és főként a kocsma tiszta haszna 2931 tallér lett. Az egyéb bevétel – bírság és gazdálkodás – 293 tallérral járult ezekhez. A földesúri jog gyakorlása révén a gabona-, a bárány-, a must- stb. tized ugyancsak segítette a különféle szolgáltatások, ajándékok fedezetének előteremtését. Végül a munkaszolgálatra, a robotra kell utalnom, amely sok kiadástól mentesítette a tanácsot. Ezek értékét tallérban kifejezni ugyancsak lehetetlen. Az egy főre eső átlag azonban sokkal kisebb volt, mint a falvakban. Bár ezek az adatok önmagukban meggyőzőek, és biztos támpontok lehetnek, de nem nyújtanak viszonyítási alapot. Ezért a korszak legnépesebb, legnagyobb magyar városának, Debrecennek a kiadásaiból és bevételeiből célszerű egyet-kettőt felvillantani. Tudjuk, hogy lakosainak száma legalább háromszorosa volt mint Kecskemété. Ipara már ekkor sokkalta fejlettebb, kereskedelme pedig összehasonlíthatatlanul nagyobb. Várad elfoglalása előtt (1660) a töröknek fizetett „adója az erdélyi állami adóval együtt 7300 tallér volt”. Az arányok érzékeltetése végett célszerű kiemelni, hogy Debrecen bevétele 1662-ben 29.900 tallér körüli lett.
