Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
37 elmondhatjuk, hogy ez a kultúra a korszak végére sokkal jobban beágyazódott a kecskeméti társadalomba, mint a gabonatermesztés vagy az állattartás. Ez olyan széles körűvé vált, amely vetekedett több szőlőkultúrára alapuló településeken található állapottal. Biztos piacot e téren a helyi fogyasztás bővülése mellett a katonák már említett szertelen igénye, követelése jelentette, mivel a tanács adófizetésre is elfogadta a bort. A mezőváros hódoltság alatti gazdasági életébe lényegesen szervesebben és sokrétűbben épült be a hivatali szervezet, a tanács tevékenysége, mint ma. A főbírónak évről évre négy-öt hatóság, intézmény számára kellett a kialkudott vagy a ráerőszakolt tetemes összegeket, az elmaradhatatlan busás ajándékokat kigazdálkodni és számukra eljuttatni. Minden bizonnyal Kecskemét az egyetlen mezőváros a hódoltságban, ahol sikerült legalább a XVII. század utolsó felének feljegyzéseiből egy csaknem teljes és pontos összeállítást készíteni. Itt a tömörítés érdekében csak a statisztikai feldolgozások összesítőinek számaiból idézhetek. Elsőként a városra nehezedő terheket célszerű érzékeltetni. A szultáni hatalom számára fizetendő adókat több évre szólóan határozták meg. Ezek összege 1663-ban 2087, 1671-ben 2215 és 1682-ben 2492 ezüst tallér volt. [Egy ökör ára 8-10 tallér.] A számadáskönyvekből kigyűjthető különféle ajándékok, követelések pénzben meghatározott összege évenként ezer-ezerötszáz tallért tett ki. Együttesen tehát legalább négyezer tallér körüli összeget kellett e célra az adószedőnek összegyűjteni. Ezekhez járultak a különféle természetbeni juttatások , amelyek mértéke (széna, tűzifa, gabona, hajóvontatás, fuvarozás stb.) még a békés esztendőkben is erősen változott , és mivel jórészt a lakosokat terhelte, a tanácsi feljegyzésekben tételesen ritkán lelhetők fel. Azoknak az esetenkénti zsarolásoknak az összegéről, amelyekről feljegyzések nem készültek vagy megsemmisültek, érthetően el kell tekintenünk. A háborúk során pedig csaknem követhetetlenné váltak a különféle követelések. É rték üke t pénzben rendkívül nehéz meghatározni, ezért számszerűsítés üke t mellőzöm. Aligha tévedek, ha ezeket újabb kétezer tallér körüli összegre tételezem. Ezek a hatalmas terhek 1687-től mind megszűntek. A magyar állam Buda visszafoglalásáig csaknem jelképes mértékű adót (50 tallér) szedett városunktól . A török kiűzését szolgáló háború során ez az összeg 1690-ben 2751, 1700-ban pedig 2933 tallér volt. A háború idején (főként 1687 és 1695 között) a keresztény hadak tábornokainak követelése azonban terményekben és fuvarozásban olykor szertelenné, pénzben és egyéb értékekben pedig csaknem rablásjellegűvé vált. Erdély csak a hódoltság első szakaszában, Thököly állama pedig csak annak végén szedett adót, követelt szolgáltatást Kecskeméttől. Mivel még a közelmúltban is megjelent olyan állítás, hogy a szomszédos hódoltsági városban „…a helység földesurainak a befolyása meggyengült, hatalmuk ellehetetlenült…”, hasonló kijelentések és állítások helyett adatokkal, számokkal kell igazolnom, hogy egy hasonló következtetés Kecskemétre semmiképpen sem vonatkozik. A korszakban a város summaadóján hat-nyolc főúri család osztozott, és azt minden évben – tekintet nélkül járványokra, természeti csapásokra és háborúkra – kivétel nélkül és maradéktalanul behajtották. Ezek örökségük arányában kapták meg évenként a maguk részét. A kor közjogi
