Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
36 miként a korábbi adatok ezt jelezték, erősen lecsökkent. Míg a békés évtizedekben a jómódú gazdák száma – akik 100 és 200 közötti marhaszám után adóztak – 36 volt, a felszabadító háború derekára 10-re csökkent. A dúsgazdagoké pedig – akik 200 és 800 marhaszám után adóztak – néhány éves háború hatására 12-ről 1-re apadt, de még ez is elvesztette korábbi marháinak a felét. A juhászat ezekben a századokban ugyancsak jelentős hasznot hozott. Itt a hódoltság alatti csúcsot 1678-ban jegyezték fel. Báránytizedet 97 gazda adott, 825 db-ot. Az anyajuhok száma valamivel több mint tízszeres lehetett. A Bécs ellen indított háború következtében azonban a gazdák száma csaknem felére esett vissza, a leadott bárányok száma viszont a korábbinak még a negyedét sem érte el. A mélypont itt 1695-ben következett be, amikor csupán 31 gazdától tudtak dézsmabárányokat szedni, de a közel húsz évvel korábbinak csak alig több mint tizedét tudták tőlük behajtani. A növénytermesztésen belül lényegesen kiegyensúlyozottabb állapotokat észlelünk. A szántóföldi növénytermesztés a lakosság számával arányosan bővült, a keresletet viszont az esetek többségében a háborús pusztítások elől menekülők és a hódítók követelései idézték elő. A növénytermesztésből a gazdák lényegesen kisebb hányada részesült. M ég a hódoltság végén is csak alig több mint harmaduk, mintegy 350 háztartásfő kapott erre lehetőséget. Mivel a gabona iránti igényeket a hadseregek követelései fokozatosan növelték, ezért a város határain túl, a kun pusztákon is egyre több gazda törte fel a mezőt, és a hódoltság végén a várostól nagyobb távolságban szántóvetők száma már elérte a 130 főt . Bár a szaporodó katonai inzultusok komoly mértékben zavarták a termelést, ezek egy-egy év munkáját ritkán tették teljesen tönkre. Azt azonban kellően hangsúlyoznunk kell, hogy a város lakossága saját élelmét, saját szükségleteit, ritka kivételtől eltekintve, sorra elő tudta állítani. A takarmányozás – a csaknem általános legeltetés mellett – ekkor még csak nagyon szűk körű volt, és az esetek többségében csak a jószágok teleltetését szolgálta. Abrakot, szemes takarmányt nagyobbrészt csak a hátaslovak kaptak. Ezért a takarmánytermesztés jórészt egybeesett a gabonatermesztéssel. Az árpa és a zab mellett a különféle szalmák szolgálták még ezt a célt. Ezeken kívül a szénatermesztés ősi módját használták fel a marhák, lovak, ritkábban pedig a juhok teleltetésére. A szőlő- és gyümölcstermesztés terén más megállapításokat tehetünk, mint a gabonatermelésnél. Tekintettel arra, hogy e téren számottevő igaerőre nem volt folyamatosan szükség, a szegényebb gazdák és a zsellérek is képesek voltak kisebb ültetvények létrehozására, gondozására. A bővülésnek itt az állattartók szabtak határt, mivel nem engedték a város tövében lévő legelők feltörését. A növekvő feszültséget a tanács a század végén egy reformmal oldotta fel, erőteljesen kitágítva e termelési kör korábbi kereteit. Alig hihető, de ennek hatására a törpebirtokos gazdáknak is több mint háromnegyede birtokolt szőlőt, a kisbirtokos gazdáknak pedig több mint kilencven százaléka. A jelentős számú középbirtokosoknak és a gazdag cíviseknek pedig csaknem mindegyike maga termelte meg borát. Ebből adódóan a gazdák csaknem 80 százaléka, de még a zselléreknek is közel fele birtokolt kisebb-nagyobb szőlőskertet. Tehát
