Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
35 jellegű és mennyiségű ajándékot kellett Budára juttatni. „Anno 1670. Szentkirályi Pál uram főbíróságában Budára karácson ajándékára az minemő pásztormákat [még nem fialt teheneket] Bozó János, Tót Mihály és Horvát Péter beadtanak, arról való számtartás. Basa számára söre [hizlalni való ökör] 3, tihajának 1, tolmácsnak tehén 1, Csauzlár tihajának tehén 1, Jancsár agának tehén 1, fő kadiának tehén 1, gyömly agának tehén 1, Szentgyörgyi ispajának 1. Pesten: Názúr béknek tehén 2, Kadiának 1, két szubasának 1, Zlátó agának 1, három besli agának 3, Alay béknek 1, Sótinak 1, Murtuzánnénak 30 fertály búzáért adtanak 2, Oszmán Hodzának 1.” R észükről bármiféle felvásárlás csak nagyon ritkán és csekély mennyiségben történt. A viszonylag bőséges helyi adatok között kuriózumként lelhető fel egy-egy ilyen feljegyzés. A hatalmas hadsereg, a rendkívül népes hivatalnoki réteg felvásárló erőként sosem v á lt érdemivé. Igényeiket elsődlegesen a katonai eszközökkel kikövetelt különféle szolgáltatások, a határtalan korrupció, vagy az erőszak egyéb módjával fedezték. Ezért a mezővárosok esetleges feleslegüket csak külföldön tudták pénzre váltani . Gyakorta és természetellenesen a gazdák áruit a gazdák adójából saját tanácsuk vásárolta fel, annak érdekében, hogy ellenszolgáltatás nélkül vagy féláron a hódítók követeléseit teljesíteni tudják. A sokszor említett hadviselés és a rossz közbiztonság miatt csaknem állandósuló háborús gazdálkodás , olykor egyfajta keresletet eredményezett. Az egyre szűkösebb külföldi értékesítés lehetős ége, az áruszállítás kockázatai és a bizonytalan pénzügyi viszonyok a spekulációnak és a nyerészkedésnek, nem pedig a tartós, normális és széles körű árucserének kedveztek. Az egyes gazdák állományának a méretét korábban erősen eltúlozták. A ránk maradt adatok azt is érzékeltetik, hogy még a békés évtizedekben is mind a törökök, mind a végvári katonák megtizedelték a várható hasznot. A gyakori háborúk hatását pedig a következő néhány adat alapján érzékelhetjük. Adataink azt jelzik, hogy Kőrösön és Kecskeméten békés időszakban a szarvasmarhák száma két-három évtized alatt megkétszereződött. Míg 1643-ban itt 10.601 jószág, marhaszám után fizettek adót, 1662-re ez a szám 20.560-ra nőtt. A következő két háborús év azonban olyan pusztításokkal járt, hogy még fél évtizeddel később is csak fele ennyit vehettek nyilvántartásba. Egy újabb békés periódus ismét azt eredményezte, hogy 1681-re majdnem háromszorosa, minden korábbinál nagyobb lett a számuk: 27.190 db. Bár ennek oka az is lehetett, hogy a vásárok hiányában az értékesítés megoldatlan maradt. Az újabb két háborús év alatt azonban több mint 11 ezer marhát, lovat vesztettek a gazdák. A háború folytatása pedig azt eredményezte, hogy 1692-re az egykori állománynak már nem egészen harmada, csupán 28%-a maradt meg! A csaknem folyamatos további háborúk hatását, az állattartás sérülékenységét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a szabadságharc végére az egykori állománynak tizedrésze sem maradt meg! Ezek ismeretében kell tehát értékelnünk azt az állítólagos megállapítást, hogy „A török alatt boldog volt Kecskemét”. A cívis város gazdálkodásán belül valóban a z állattartás volt a legszélesebb körű. A hódoltság békés évtizedeiben még az adófizetők 78-80 %-a tartott marhát, lovat vagy juhot. Még a török kiűzésével kapcsolatos keserves háborús évtized után is az adózók fele érdekelt maradt. A tartott jószágok száma azonban,
