Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
29 közigazgatás ismételten kötelezővé tette a falvak és a mezővárosok bíráinak és esküdtjeinek, hogy a hódoltságon kívül megjelölt helyeken megjelenjenek, és – a későbbi adóztatás érdekében – településük teherbíró képességeiről tárgyilagos képet adjanak. Tehát a települések életét irányító legfontosabb testületek folyamatosan működtek. Jól tudjuk, hogy Kecskeméten 1557-ben „nagy sokak”, a népgyűlés hagyta jóvá az ötvöscéh szabályzatát és működését. Az 1591-ből fennmaradt jegyzőkönyvben pedig „Sok helyütt említtetik a város Gyűlése”. Ez a testület később is folyamatosan működött, és még 1697-ben is igen fontos döntéseket hozott. Szerepe az évenkénti bíróválasztáson, az esküdtek megválasztásán túlmenően a jelentősebb terhek kivetése során megkerülhetetlen maradt. Ezeken minden gazdának részt kellett vennie. Még 1673-ban is a szegényebb gazdák közé tartozó „Pipere Mihály bírák tételén jelen nem lévén, fizetett tall. 1” (kb. két heti napszámbér) büntetést. A lélekszámában gyarapodó település igazgatása a királyi városok mintájára korszerűsödött: a négy pars, „városnegyed” érdekeit a tanácsban a gazdák számának arányában választott esküdtek képviselték, a döntések végrehajtása pedig az évenként választott négy kisbíró és a tizedesek feladata lett. Bár a kádi a század végéig helyben volt, a legelső ránk maradt jegyzőkönyv (1591) bejegyzései kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy a hivatali szervezet, a középkori örökség az előző évtizedekben is megszakítás nélkül működött. Az 1564-ben létrejött felekezeti békét a város fő bírójának házában kötötték meg. Egy 1591-ben készült feljegyzés szerint „A Bírákat és a Tizedeseket gyakran megszidogatják”, tehát régóta és folyamatosan hozták és végrehajtatták a lakosságnak sokszor nem tetsző döntése iket. A k övetkező évből a vásárbíró intézkedés e maradt ránk. A tanács döntött a közbiztonságot, sőt a munkabérekkel kapcsolatos rendeleteit megsértőkkel szemben is. A főbíró egyik legfontosabb támasza a pénzügyeket irányító adószedő, később pedig mellette a másodbíró lett. Nemcsak jegyzők, kocsmárosok és mészárosok, hanem juhászok, gulyások és lovászok is könnyítették már ekkor a város vezetőinek munkáját. Rajtuk kívül szőlőcsőszök és a hódoltság vége felé „darabontok”, „fegyveres vitézek” segítették valamelyest javítani a vagyon- és közbiztonságot. A polgári kort megelőzően a közigazgatás és a jogszolgáltatás még szorosan összekapcsolódott. Hangsúlyoznom kell, hogy a kádi jelenléte ellenére a mezőváros bíráskodása is folyamatosan működött. Bár Kecskemét csak 1570-ben lett szultáni birtok, a város kérésére I. Ferdinánd király már 1564-ben megerősítette a kecskeméti bíró és tanács k özépkorban elnyert jogait, többek között azt, hogy a más – akár a királyi, vagy erdélyi területen lévő – településen törvényt sértő kecskeméti polgárt csak a város bírója és tanácsa vonhatja felelősségre. A tényleges jogszolgáltatás folyamatosságát egy 1591-ben keltezett feljegyz é s is tanúsítja: „warasunkbelj eskütt birak polgárok… jámbor személyök elöt löt ez dologh, azok elötth wallottak” a tanúk. Azt is célszerű kiemelni, hogy ez a jogszolgáltatás nem volt egysíkú, és több tekintetben szakszerűbb, és főként emberségesebb volt, mint a hódítók eljárása. Ha a város valamely tisztségviselője érintett volt egy peres ügyben, akkor nem a helyi tanács hozott ítéletet, hanem a „három város bírósága”. Tehát ilyen ügy ekben a nem érintett Cegléd és Kőrös esküdtjei, bírái mondtak ítéletet a hatályos magyar törvények alapján. Egy másik
