Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
24 Az anyagi kultúra változásának, gyarapodásának a folyamatát sem tudjuk pontosan áttekinteni. Míg az ország szerencsésebb részein már jóval a tatárjárás előtt figyelemre méltó gazdasági gyarapodás észlelhető, a Homokhátságon – részben a kunok letelepedése miatt is – romlott a közbiztonság, és egy időre megtorpant a társadalmi munkamegosztás fejlődése. Az viszont kétségtelen, hogy a nomád állattartás mellett már az Anjou-korban általánossá vált a letelepült életforma, és fokozatosan kiépültek a termelés újabb ágai. De még a híres középkori francia utazó, Bertrandon de la Broquiere számára is az volt az igazán feltűnő, hogy „Szegedtől Pestig terülő termékeny rónán látott számtalan nyájat, melyek magukra hagyatva legeltek”. Kétségtelen, hogy évszázadokon át a nagy pusztaságokon a rideg állattartás volt a meghatározó. Az ország legfontosabb exportcikkeinek egy része – a szarvasmarhák és a lovak – főként az Alföldről került ki. Viszont az is a figyelemre méltó változások jele, hogy 1423-ban a kunok azért tettek panaszt Zsigmond királynak, hogy a kecskeméti gazdák kárt tesznek vetéseikben és kaszálóikban. Tehát a középkor utolsó század á ban már ők is fokozatosan bekapcsolódtak a tájegység szélesebb körű társadalmi munkamegosztás á ba. Bár a szántóföldi növénytermesztés fejlődésének folyamatát sem tudjuk megrajzolni, azt viszont rögzíteni lehet, hogy az oszmán hódítók Buda elfoglalása után milyen fontosabb terményekre vetettek ki adót. A tizedelt gabonafélék mellett fellelhető a lencse és a lenmag is. Mivel ezek után tetemes mennyiségű illetéket fizettek, kétségtelen, hogy a már jóval előbbi, békésebb évtizedekben a lényegesen nagyobb lakosság még szélesebb körű termeléssel tudta magát ellátni. Bár a szőlő- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos tizedet nem vetett ki a városra az első években a hódító hatalom, kétségtelen, hogy ezen kultúrák már a középkorban meghonosodtak határában. Már egy 1075. évi oklevél Alpáron jelentős szőlőültetvény adományozásáról rendelkezett. Anonymus pedig érdemi gyümölcstermesztésre utal a Körvélyes-tó és gyümölcsény formában. Sokkal meggyőzőbb érv, hogy a hódoltság első szakaszából fennmaradt legelső jegyzőkönyv ü nk musttized szedéséről és a város által fizetett szőlőcsőszről tesz említést. A török tiszteknek pedig rendszeresen jelentős mennyiségű gyümölcsöt és belőlük főzött pálinkát ajándékoztak. Egy ennyire igényes növénytermesztési kultúrának viszont a súlyos háborús körülmények között, néhány évtizeden belüli tömeges elterjedése elképzelhetetlen. Tehát ez is feltétlenül középkori örökség. Az ipar középkori szintjére, szervezettségére, az egykori írott emlékek elpusztulása miatt, ugyancsak a hódítók gyorsan felvetett adójegyzékei alapján tudunk következtetni. Tekintettel arra, hogy a családnevek a középkor végén váltak nálunk általánossá, és a nyilvántartások készítése során ezeket az egyes családfők igen gyakran a foglalkozásuk alapján kapták, legalább közvetve tanúskodnak a munkamegosztás létéről, összetettségéről. Az egyik korai török adókönyvben Kecskeméten 52 családfőnek 16-féle elkülönült ipari foglalkozásra utaló neve maradt ránk. Ezek alapján joggal következtethetünk arra, hogy itt a középkor végén, a mezőgazdaság különféle ágazatainak a művelése mellett, ha nem is egyszerre mind a tizenhat szakmát, de legalábbis számottevő részüket, többségüket folytatták. Ez pedig a munkamegosztás igen jelentős szintjére utal. Ezeket a sokat
