Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
23 században – Halas, Mizse, Hantos és Berény mellett – a városban megtelepült kunszéken, bíróságon intézték a környező kunok vitás ügyeiket. Erről az első ránk maradt feljegyzés 1439-b ől való. Ekkor Maglódi László, kecskeméti királyi ispán volt („Comes de Kechkemeth et Judex Cumanorum”) a kunszék bírája. Számottevő úthálózata miatt pedig egy vámszedő végezte itt folyamatosan munkáját. Régtől fogva a környéken lévő települések az itteni sólerakatból szerezték be ezt az étkezéshez pótolhatatlan anyagot. Bár a céhes ipar ekkor még szinte csak a királyi városokban fejlődött ki, a legelső írott emlékeink számottevő iparról tanúskodnak, amely a környék falvainak az igényeit is jórészt kielégíthette. Iskolájában nemcsak a helyi, hanem a környező települések fiai is megszerezhették az alapismereteket. Mindezek lehetővé tették, hogy már a középkorban nemcsak egyik oppidum, mezőváros volt a sok közül, hanem már a XV. század egészében a Homokhátságon belül egy számottevő körzet természetes igazgatási, gazdasági és kulturális központjává vált. Írásos emlékek hiányában a település formálódásáról csak a nagyon esetleges régészeti anyag birtokában következtethetünk. Ezek alapján viszont nehéz egységes képet alkotni arról, hogy az egykori nyári-téli szálláshelyek alkalmi, ingó lakhelyeit, sátrait miként váltották fel az állandósuló, épített otthonok. Az viszont kétségtelen, hogy ezek itt is halmaztelepülés szerkezeti kereteiben rögzültek. Ennek késői megjelenési formáiról a mai Bethlenváros beépítettsége alapján alkothatunk halvány képet. A középkor vége felé azonban ez a „halmazállapot” valamelyest módosult, tagolódott, és fokozatosan, egyre markánsabban kirajzolódott a mai belváros sugaras utcarajzolata. A legelső ránk maradt adóös zszeírásban fellelhető utc ák – Nagy, Szentmária, Új, Kozma, Oskola és Gyümölcs – ha részben módosult néven is, de a legelső térképeken is sorra fellelhetők. Már a hódoltság korának első szakaszában is árok- és sövényrendszer védte valamelyest az itt élők értékeit. Aligha kétséges, hogy ezek már a XV. században, a közbiztonság erőteljes romlása idején megépültek. A jobb módú gazdák két, majd három-négy elemből álló lakóépületei már a középkor utolsó századában figyelemre méltó kényelmet biztosítottak. Erre utalnak a mázos kályhacsempék, a mázas edénydarabok és a ruházkodás fokozódó igényességét jelző különféle fémcsatok és díszek. Megfelelő építőanyag hiányában e sík vidéken csak csekély számú égetett téglából készült középületet emeltek. Városunkban alighanem a legelső – a Kerámia Stúdió előtti téren – a Homoki kápolna lehetett, amelyet az 1700-as évek végén tűz pusztított el, majd később lebontották. A ránk maradt legelső középület a XIV. században épített mai Barátok temploma, pontosabban ennek a magja. De a régészek munkája azt jelzi, hogy ennek helyén egykor már állott egy kezdetlegesebb épület. Az is kétségtelen, hogy a mai Kodály Intézet egyik sarokrésze a középkorban önálló , lakótoronyszerű építmény volt. L őrésszerű ablakaihoz hasonló nyílás a kortárs gyulai és több más síkvidéki téglavár falán máig fellelhető. Ezt a templommal és a szűkös temetővel együtt már a középkorban fal és árok védte. A csekély számú középület felsorolásakor nem feledkezhetünk meg az akkor igen rangos épületről, az iskoláról, amelynek létét az Oskola utca elnevezés örökítette meg.
