Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
22 Magánföldesurak kezére 1439-ben került a város, amikor a déli határvidéken a török támadásokkal szemben több vár megerősítése végett Albert király felesége, Erzsébet királyné kénytelen volt 2500 arany ellenében elzálogosítani ezt a birtokát, és utódai nem váltották azt vissza. Ez a hatalmas összeg önmagában is jelzi, hogy ekkor már igen jelentős mezőváros volt. Célszerű egy sort idézni Zsigmond király imént említett okleveléből, hogy a mezővárosi jogok egy részére utalhassunk: „Judici et Juratis, ceterisque Civibus, et universibus Hospitibus Oppidi Nostri Kechkemet.” Tehát az uralkodó ebben az utasításában nemcsak az oppidum bírójának és az esküdtek tanács ának , hanem valójában a település összes polgár ának adott utasítást. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy – a falvakkal ellentétben – e mezőváros lakosai, polgárai már évtizedekkel korábban jogosultak voltak esküdteket és bírót választani, akik a közösség egészéért felelősek voltak. A hódoltság koráig lehetőségeiket folyamatosan újabbakkal bővítették. A középkorban megszerzett mezővárosi jogok közül célszerű a legfontosabbakat felidézni. A bíróválasztás mellett a papválasztás jogát Magyarországon a középkorban a mezővárosok többsége következetesen gyakorolta. Mivel Kecskemétnek nem kegyúri temploma – a mai Barátok temploma – volt, hanem azt a közösség saját erejéből építette, így plébánosát is évszázadokon át a tanács hívhatta meg. A mezővárosokat illető egyik legjelentősebb jog azonban – a falvakkal ellentétben – a széles körű birtokjog volt. Ez nemcsak a jószágokra és a használati eszközökre korlátozódott. A város határa a király, majd a földesurak tulajdona volt ugyan, de az oppidum lakossága közösen birtokolta azt. A különféle terheket a közösség vállalta magára, ezeket együttesen rótták le, érdekeiket pedig a tanács képviselte. Itt ismeretlen volt már ekkor is a nyomáskényszer. Minden gazda önállóan birtokolta jól körülhatárolható mezei kertjét, a háztelket, a gyümölcsöst, a szőlőt, a legelőt, és azokat örökül hagyhatták. Ezeket az évszázadok során szerzett jogokat 1564-ben, a hódoltság elején I. Ferdinánd király a város kérésére külön oklevélben megújította és rögzítette. Ugyancsak középkori örökség a kisebb regálék jogának a gyakorlása. A vásártartási jogot már 1393-ban biztosan birtokolta a közösség, és a hódoltság korában már három országos vásár tartására volt jogosult. Nem tudjuk, hogy mikor szerezték meg a kocsma és a mészárszék tartásának a jogát, de kétségtelenül ez is középkori örökség. A különféle terheket a királynak, illetve a királynéknak egy összegben pénzben (summaadó) rótták le. A következő századokban a várostól ugyancsak távol élő földesurak hasonlóan ragaszkodtak ehhez. Ennek ellenében viszont a város tanácsa megszerezte és gyakorolta a lakosság felett a földesúri jogokat. Ennek értelmében a gabona és a különféle termények, jószágok után szedhető tized és a munkajáradék kivétel nélkül a várost, a közösséget illette. Az egyházi tizedet is a váci püspöknek régtől fogva egy összegben rótta le a tanács. A király és a földesurak sosem szóltak bele a bíróválasztásba. A főbenjáró ügyek kivételével jogsértés és jogi viták eset é ben az évenként választott bíró, illetve a tanács döntött. Ezekhez a települést közvetlenül érintő jogokhoz további adottságok járultak, amelyek a környező falvakkal szemben érdemben növelték a mezővárosnak a térségen belüli súlyát. Bár Kecskemét nem tartozott a Kunsághoz, már a XV.
