Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
21 A település létrejöttéről, formálódásának kezdeteiről írott emlékeink nem maradtak. A környékről szórványosan előkerülő régészeti leletek pedig éppúgy nem oszlatják a keletkezésének időpontját burkoló homályt, miként a Kecskemét név eredetét vallató, olykor merész magyarázkodások sem adnak megnyugtató választ. Azt érdemes talán megemlíteni, hogy mivel szélesebb körű kecsketenyésztésre ez a tájegység nem alkalmas, írott forrásainkban pedig éppen ezért ennek semmi nyoma, valószínűbb, hogy valamely Kecske (?) vagy Kécske (?) nevű személyről kaphatta az egykori szállás, majd település a nevét. Az viszont kétségtelen, hogy ez a tájegység évszázadokon át a fejedelmi, majd a királyi birtokok része volt. Talán ezért sem tűnik fel a tatárjárás utáni évtizedekben az itt található települések neve az erősen megritkult okleveleinkben, sem magánszemélyek adásvételeiben, sem pedig örökségi egyezségek, viták során. Köztudott, hogy e neves évforduló alapját képező oklevél már oppidumként, mezővárosként említi Kecskemétet, ezért léte, múltja minden kétséget kizáróan jóval korábbi évtizedekre, esetleg évszázadokra tekint vissza. Bár a jelzett homályt alig oszlatja, feltétlenül meg kell említenünk, hogy Kecskemét területén került elő egy olyan ólompecsét, amely egykoron egy Orseolo Péter király – Szent István utóda – által kibocsátott oklevelet hitelesített. Mivel az írott szöveg nem maradt ránk, e ritka érdekes lelet ugyancsak kevés támpontot nyújt. Emellett azonban egyéb bizonyíték is van arra, hogy már a tatárjárás előtt és után is e szűkebb térségben több számottevő falu, egyház létezett. Ezeknek, pontosabban csak egy csoportjuknak a létére utal az 1456-ból származó egyik oklevél, amelyek ekkorra már elpusztultak, elnéptelenedtek, de sok más társukkal együtt korábban Kecskeméthez hasonlóan önálló települések, egyházak voltak: Juhászegyház, Koldusegyház, Kolosegyház, Hetényegyház, Ballóság és Törökegyház. További társaik, Ágasegyház, Kerekegyház, Borbás, Szentkirály és Szentlőrinc ekkor még kun szálláshelyek voltak. A letelepített kunok és jászok a későbbi „Három Város” határát azért nem kapták meg, és ezek azért maradtak szálláshelyeik között szigetként továbbra is királyi birtokok, mivel ezen a területen a fontos útkereszteződéseken jelentős vámhely alakult, és számottevő lakosság élt. Így szolgáltatásaik az uralkodóháznak évenként érdemi hasznot jelentettek. A magyarországi városoknak a falvak sorából történő kiemelkedését a XIV. század gazdasági lendülete segítette erőteljesen. A megkésett magyar fejlődés azonban széles körben csak a mezővárosok kialakulásának kedvezett. A Kárpát- medencében a század végéig csaknem 800 oppidum jött létre. A kunok betelepítése ellenére a királyi birtokot képező Cegléd, Kőrös és Kecskemét is ennek a gazdasági fellendülésnek köszönhette kiemelkedését. Kialakulásuk és első nagy örökségük tehát mindenképpen a középkorhoz köthető. A város nevét már 1353-ban rögzítette egy királyi adománylevél, amely „prope possessionem Kechkemeth…” (Kecskemét falu melletti) az akkor éppen lakatlan Ágasegyháza adományozását örökítette meg. Az ünneplés alapjául szolgáló 1368. évi oklevelet a budai káptalan állította ki, melyben igazolták, hogy a Kappanhalmától délre fekvő tölgyerdőt „…Chegled, Keurus et Kechkemeth…” közösen használja. 1415-ben Zsigmond király felesége, Borbála említi saját tulajdonaként, 1423-ban pedig Zsigmond király intézkedett oppiduma felett.
