Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
87 egyéb, mint amit lopok?” (269.) A másik: „Az erkölcs: erkölcstelenség, mely közérzéssé lett.” (271.) Ezekben is ott van a tudomásulvétel gesztusa, az „ez van” attitűdje, de a modernitás, pontosabban a modernitást is megszülő kapitalizmus törvényszerű kíméletlenségének tapasztalata is. Ignotustól mi sem áll távolabb, mint az idealizálás. S e tapasztalatának szociológikuma is világosan artikulálódik nála. „Sokat szidták Guizot-t – írta –, mint ahogy mindig szidjuk azokat, akik igazat mondanak. Valójában ő csak a színigazságot mondta – a bourgeois hatalomra akart jutni, a hatalom a világ javaival való rendelkezés, a világ javai egyelőre még a régi urak kezén voltak, s a bourgeois csak úgy tudott hozzájuk férni, ha utalványt tudott rájuk kimutatni, vagyis: pénzt. Guizot nem mondott egyebet, mint azt az egyszerű igazságot, hogy a bourgeois-nak, ha meg akarja tartani a hatalmat, gazdagnak kell lennie, s a régi urak elől a hatalmat úgy zárhatja el legbiztosabban, ha elszedi tőlük a hatalom kulcsát: a pénzt.” (123.) S ebből levonja azt a következtetést is: „A bourgeois-história ezért pénzhistória, a bourgeois regénye ezért finánckönyv, Balzac, aki a bourgeoist megírja, ezért vesződik folyton pénzproblémákkal […] maga is bourgeois volt, aki megértette, mert a maga bőrén tapasztalta ki a bourgeois hányattatásait, kínjait és sóvárgásait.” (124.) A változást, amelyben benne élt, illúziótlanul nézte, színét és fonákját is érzékelte. Megértette a félelmet a mától, de a problémák megkerülését lehetőségvesztésként értelmezte. „Vannak – írta –, akik egyre a holnap ban élnek, a máshol ban s a máskor ban, s a mostan t, az itten t s az ezt et lerázzák magukról, sietve és idegesen, mint valami utolsó akadályt – s mégis: a ma ellen azzal narkotizálják magukat, hogy ézsaui módon eladják egy tál lencséért, egy pillanatnyi nyugalomért vagy haladékért mindenestül a dicső holnap ot .” (19–20.) De látta a hagyomány és a modernség idolumait is: „ Furcsa – írta –, hogy azokat nevezik álmodozóknak, akik valósággal személyes ellenségei az álom két elsőszülött ikrének: az Istennek és a Tulajdonnak” (55.) A nemtudás, a félreértés és a megtévesztés szerepével is számolt. S érzékelte szerepüket. „A politikában nem mentő, hanem súlyosító körülmény, ha az ember nem tudta, mit cselekszik” – írta például (318.). Ugyanakkor azt is kimondta: „Eszméket diadalra olyanok juttatnak, kik azokat vagy nem értik, vagy félreértik. ” (319.) És, mint gyakorló újságíró, azzal is tisztában volt, immár a tudatos megtévesztés is a mindennapok része: „A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, ami ízlik neki.” (319.) E ponton fölmerül a kérdés, politikailag hogyan tudott mozogni a saját maga teremtette gondolkodástörténeti beállítódáson belül? Ismeretes, Németh G. Béla úgy vélte, Ignotus a jómódú középpolgárság ideológusa volt. Ez, mint általánosító minősítés, lényegében helytálló, de ilyen elvont formulázásban nem adja vissza azt a szerkezeti feszültséget, amely ezt az álláspontot belülről feszítette. Az Olvasás közben , kimondva- kimondatlan tanúsítja, Ignotus, politikai preferenciáit illetően legalább annyira egy kapitalizmuson túli eszmény vonzásában gondolkodott, mint amennyire „polgári” volt. Álláspontját nagyon érzékletesen fejezi ki az a paradoxonja, amelyet e tárgykörben vetett papírra: „ Akik a mai világban még polgári politikán dolgoznak, s a polgári osztályt akarják megteremteni – írta –, olyanok, mint a rabkórház orvosa, aki a beteg akasztófajelöltet szerető gonddal állítja talpra, csakhogy mentől előbb felköthessék.” (58.) Hogy ez elsietett megállapítás volt, meglehet, hiszen kapitalizmus ma, a könyv megjelenése után több mint száz évvel is van . A feszültségérzékelés azonban hibátlanul működött benne – ezt az egész 20. századi történelem menete igazolja. S abban sem állt egyedül, hogy a trend irányát az úgynevezett szocializmusban vélte felismerni. Olyannyira, hogy expressis verbis kimondta: „nálunk minden tisztességes ember szocialista” (55.). Ehhez persze hozzátette, ez éppen a baj: „ Nem a tisztességes emberek azok, akik a dolgokat nyélbe ütik. Az új világ majd akkor kezdődik, mikor a szociálizmusnak nálunk is lesznek törtetői, tőzsérei,
