Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
84 5 De milyen szövegfolyamba tagolódnak be a címes szövegek? Ha csak azt vesszük észre, amire a metaszövegek explicit módon utalnak, keveset mondunk róla. E szövegfolyam főcíme, egyezően a kötet címével, az Olvasás közben – ez valami szövegekre reflektáló, olvasói tapasztalatra utal. A tárgymutató pedig a címes szövegek címtelen szövegkörnyezetét egy meglehetősen általános tematikus felosztással tagolja: Emberi dolgokról (9–33.), Társadalmi dolgokról (49–97.), Írói dolgokról (115–161.), Művészi dolgokról (173–227.), Tudásbeli dolgokról (245–306.), Politikai dolgokró l (319–363.). Mindez szerencsére, ha kicsit is belegondolunk, több következtetésre is okot ad. A könyv egyszerre olvasmányélmények és, az olvasáshoz képest, külső tapasztalatok alkalmi sorozata. Magyarán, a szerző igen tág lehetőségek közt mozog: az olvasmányélmények és a „külső” tapasztalatok potenciálisan mindent, ami emberileg egyáltalán érzékelhető, lefednek. A tematikára utaló tárgyszavak pedig ugyanezt más oldalról erősítik meg: ez egy széles merítésű, vagy ha úgy jobban tetszik, heterogén kötet, minden belefér, ami „emberi”, „társadalmi”, „írói”, „művészi”, „tudásbeli” vagy „politikai”. A könyv tematikailag enciklopédikus tágasságú. De ha magukat a szövegeket is megnézzük, kiderül, egyáltalán nem valami szigorú logika szerint, következetesen építkező, azonnal evidensnek ható, szisztematikus rendszerű tudástár ez. A szerző nem tudja, de nem is igen akarja mondandóját beleszorítani egy előre megadott, merev rendszerbe, ambíciója inkább a mindenre reflektálás. Azt is mondhatnánk, egyféle impresszionista enciklopédia ez. Van, ami hosszabb gondolatmenetben tematizálódik, s van, ami – s igen sok ilyen van – csupán egyetlen, egy-két mondatos aforizmában. Le akarja fedni az egész, modern életet, mindenre reflektálni akar, de mondandója szigorú, zárt logikai koherenciáját nem tudja, s valószínűleg nem is akarja megteremteni („csak az ökör a következetes, mert az mindig füvet eszik”). Az ellentmondásos folyamatok állandó mozgása következtében erre a koherenciára történetileg nem is volt sok esély. Írói helyzetét, általában a tapasztalat letisztulásának és megállapodásának erősen behatárolt lehetőségeit Ignotus nagyon világosan látta – s meg is fogalmazta. „A fejlődésnek az a szédületes száguldása, mely most nem pár évről pár évre, hanem olykor öt évről öt évre is teljesen átalakítja a világot: megfélemlíti és letorkolja a mai embert, kit, mire megvénül, alapjától tetőzetéig más világ vesz körül, mint amilyet ő harmincesztendős koráig megismerni s megérteni tanult.” (260–261.) Egyszerűen nem volt idő a változások nyugodt tempójú, higgadt és kontrollált végiggondolására, a gondolkodásnak önmaga korrigálására. Így, szükségképpen, a mozgó ellentmondásoknak mozgó reflexiója ez a könyv, jellegadó szövegtípusa pedig sokkal inkább a rövid, aforizmaszerű tapasztalatrögzítés, semmint a diszkurzív értekező próza. Ezek az aforizmák s aforizmaszerű általánosítások azonban lényegük szerint éppen a mozgásban lévő tapasztalatok elsődleges, gyors feldolgozását szolgálták, s így automatikusan az új, modern habitus kifejeződései s – egyben mintái voltak. Szerepük történeti. (Mégis, alighanem a könyvnek ebben a jellegzetességében lelhető föl az alapja annak a lebecsülésnek, amelyet, tévesen, még Babits is képviselt, hogy tudniillik Ignotus csak egy „aforizmaíró”.) Mindennek következtében persze a könyv szövege legalább annyira irodalom, mint amennyire újságírás, s ez a megoldás, bár sokszor alkalom és kényszer szülte, nem is lehetett Ignotus kedve ellen. Önmagát, a világról való tapasztalatait leginkább ebben a hibrid formában tudta kifejezni, ebben érezhette leginkább, hogy számára megszólalási módja és formája nem prokrusztész ágy, amelyben levágódna róla valami, ami őhozzá tartozik, s ami számára fontos. „Filozófiája”: olvasmányokból táplálkozó, de elég nagy mértékben mégis tapasztalati bölcsessége, nem is véletlenül, leghatásosabban aforizmaszerű fragmentumaiban érvényesül. Megfigyelőképessége, éles esze, sűríteni tudása s persze íráskészsége (amelyet A Hét
