Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
77 korlátozás a „modern”, városi populációt jellemezte. A gyerekszám csökkentése tehát nem az anyagi szűkösség függvénye volt (a magyar szegényparasztság szűkösebben élt, mint a fővárosi polgárság, a gyerekvállalási „kedv” mégis éppen megfordítva működött) – a demográfiai magatartás különbsége a szűkösséghez való eltérő viszonyból fakadt. A természetközeli, hagyományok vezérelte parasztság a szűkösséget, a maga zárt világa kereteiben mozogva, természeti adottságként fogadta el, a „modern” polgár pedig történeti fejleményként kezelte. A természeti adottság nem, a történeti fejlemény azonban – így vagy úgy, jól vagy rosszul – megváltoztatható. S ez a változtató szándék a szubjektív, személyesen megélt tapasztalat függvénye. S a tapasztalat, amelyet Ignotus artikulált, a szociális egyenlőtlenség tapasztalata, a szűkösség/gazdagság reciprok „logikájú” megszerveződése. „Ekképen ha megadtuk a Császárnak, ami a Császáré és Istennek, ami Istené, s ha megmérjük a Gómerral, ami megmarad: bizony, aki sokat szedett vala, sokja vagyon, aki keveset szedett vala, kevese vagyon, akik sokan vannak, kevesök vagyon, s akik kevesen vannak, sokjuk vagyon. / Nemcsak Istennek minden Igéjével él az ember, hanem kenyérrel is, a kövek pedig csak a gazdagoknak változnak kenyérré. ” (101–102.) E tapasztalat megfogalmazása „evangéliumi stílusú”, de maga a tapasztalat a modern kapitalizmus rideg és élesen aszimmetrikus tapasztalata. S bár a szimbolika biblikus, az érvényesülő szocioökonómiai logika a tőke logikája. Pontosabban, a tőke hatalmának alávetettjeié: „Ahol a mi gyermekünk vagyon, a csillag nem áll meg a hely felett .” (103.) Innentől a következtetés iránya nyilvánvaló: „A mezők liliomának megvagyon az ő öltözetök, de az ember kisdedeinek nincsen ruhácskájok. / Ha lehetséges, hogy elmúljék ő tőlük a pohár, nosza múljék el őtölük a pohár. / S ha a kis gyermekeké a mennyeknek országa, nosza maradjanak ők a mennyeknek országában. ” (104.) Ez a következtetés, mint a szöveg zárlata, nem is rejti véka alá, nem örömteli. De, ahogy mondani szokás, van benne ráció. A könyv következő, címmel megjelölt szövege a Szerelmi történet , amely alcíme szerint Emma asszony meséiből való, látszólag „könnyebb” tematikában mozog. Nem cikk ez, inkább tárcacsevegés, és karakterét nagyon meghatározza, hogy Ignotus női szerepben beszél, s „asszonyi” szempontból mondja, amit mond: a „szerelemről”. Valójában nem is a szerelemről, hanem csak a szerelem lehetőségéről vagy lehetetlenségéről a polgárok házasságában, s pikantériáját az adja, hogy egy férfi mondja ki a női – vélt vagy valóságos – tapasztalatokat. Nem férfi-barát szöveg ez, a női ki nem elégültség diagnózisát kapjuk. A beszélő, azaz Emma asszony már „megöregedett” (értsd: kb. középkorú), gyerekei vannak, de szerelmes még nem volt. Vallomása szimptomatikus: „Már asszony vagyok, akinek gyerekei vannak, továbbá annyira vén mégsem vagyok, hogy egészen bizonyos volna, hogy így fogok meghalni, anélkül, hogy tulajdonképpen a szerelmet megismertem volna.” (106.) Erre a vallomásra Emma egyik példázata ráadásul még rátesz egy lapáttal: „Ellenben ma olvastam az újságban, hogy odakinn a szegényházban egy százhároméves hajadon haldoklik. Százhárom éves! Hajadon! És haldoklik! Lássa, ha maga igazi szamaritánus és igazi lovag, akkor most rögtön kocsiba ül, kihajtat a szegényházba, és nem engedi, hogy ez a szegény nő így haljon meg, anélkül, hogy a szerelmet megismerte volna!” (106–107.) A szerelem (s ismerete) terminus nem teljesen precíz e szövegben, nem dönthető el, mit kell rajta értenünk: egy komplex, mély érzelmet, amelynek a szexus is a része, vagy csak a szexust. (A homály a korviszonyokból fakad, a téma nem bírta el a nyíltabb szót.) De akármi is ez a „szerelem”, valami érték, ami hiányzik, s az adott szociokulturális kontextusban a nő számára többnyire meg nem tapasztalható. A harmadik példa, a véletlenül rajtakapott, hűtlenkedő asszony esete nem kevésbé tanulságos. Létrejött egy liezonja, hosszú idő után, de a lelepleződéstől kell rettegnie. S ami nem kevésbé szimptomatikus: Emma kimegy a Margitszigetre az „urával”, kapcsolatuk javítása reményében – unatkozni. Amikor pedig Abbáziában fürdőzik, fürdőhelyi szokás szerint flörtöl egy török úrral, aki igazi francia, de a flörtből semmi sem alakul
