Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
73 kosan, egybe van mosva: a címmel ellátott írások a címtelen részbe vannak beleapplikálva, így ezek a címtelen szövegfolyamot tagolják. Az amorf szövegben egy-egy körvonalazottabb rész a cím által automatikusan hangsúlyt kap, s mintegy tematikai kiemelésként, gondolati vázat képez. Amennyire meg lehet állapítani, ezek a címes szövegek korábbi írások egyszerű átvételei, megőrzései. A szamárság dicsérete például A Hét ben jelent meg 1904-ben. A könyv az Olvasás közben főcímmel indul, majd jönnek a betétszövegek: Temetőjárás (34–42.), Kilencz óra tájt (43–48.), A Malthus evangyéliomából (98–104.), Szerelmi történet (105–114.), Holubár (162–172.), Meunier Constantin végrendelete (228–229.), Madame Recamier (230–233.), L’art pour l’art (234–244.), A szamárság dicsérete (307–318.), Magyar mese és legenda (364–373.), Csau méin (374–383.). Ha a címes szövegeket áttekintjük, formai és tartalmi tanulságokat egyaránt levonhatunk. Formai jegy, hogy e szövegek státusa a tárcacikk és a fikciós prózához közelítő belletrisztika között ingadozik, több esetben is erősen közelítve az irodalmi szövegalakításhoz. Egyik szöveg sem „igazi” novella persze, de több darab is efelé közelít és – semmiképpen nem cikk. A legszűkebb értelemben is valami helyzet és szerep imitációja: az elbeszéltek szempontjából fikció. Ez az átmeneti poétikai megoldás nem annyira a történetmondás autochton igényeiből fakad, inkább az elbeszélő és a szerző elkölönböztetését, a szerző fedezékbe vonulását szolgálja. A distanciálódást. Vagy, más oldalról közelítve a kérdéshez, a kifejezendők áttételesebbé válását. A mondandóhoz, jól érzékelhetően, az áttételek nélküli diszkurzív próza, a cikk vagy értekezés túlzottan direkt megszólalás lett volna. Ilyen szempontból figyelemre méltó, hogy a Kilencz óra tájt és A Malthus evangyélioma bibliai textusok imitációja. (Az előbbi akár apokrif textus is lehetne, parafrázis, az utóbbi – Malthus nevére nyíltan utalva – csak pszeudó textus.) A Szerelmi történet pedig, amely egy Emma-szövegből van kivágva, hang- és szerepimitáció: a szerző – jellegzetes irodalmi megoldás ez – női beszélőre bízza mondandóját. (Mellesleg: e szövegnek a kötetbe való fölvételével Ignotus, de facto elismerte, A Hét Emma asszonya, aki leveleket írt a szerkesztőnek, „kedves Kiss”-nek, és szakácskönyv-ankétot szervezett stb., ő volt.) A szövegalakításnak ez az irodalmiasítása természetesen csak bújócskázás, a szövegek gondolatisága mindvégig erős, sőt uralkodó. Tartalmilag ugyanakkor a címes szövegek a modernitás csomópontjainak gondolati leképezését szolgálják, többféle hangszerelésben és nézőpontból. Amit érdemes mindjárt az elején kimondani, az a modernitás, amely itt leképeződik, nemcsak a keletkezéstörténet időrendje szerint, kronológiailag, de logikailag is a modernitás egy még felfelé ívelő, viszonylag korai szakaszának a leképezése, illetve reflexiója. De a kialakuló kép nem nélkülözi a történetileg fölmerülő ellentmondásokat, ezeket igyekszik antropologizálni, emberképpé változtatni. 4 A címes szövegek két okból alkotnak gondolati csomópontokat. Egyrészt tematikailag: élet, halál, szerelem, művészet stb., minden, ami igazán fontos, előjön itt, méghozzá meghatározott sorrendben. Egymást kiegészítve s egymásra épülve. Másrészt, ezek összefüggő, relatíve részletesen előadott, kifejtett gondolatmenetek, nem ötletpetárdák, mint a mégoly szellemes és találó aforizmák is. Jellegükből adódóan: érvelve előadott álláspontok, s együtt gerincszerű logikai vázzá állnak össze. Áttekintésük tehát, ha érteni akarjuk az Olvasás közben „üzenetét”, nem spórolható meg. Az első címes szöveg, a Temetőjárás mindjárt alapvető kérdést tárgyal, a halálhoz való viszonyt. Maga a halál örök, az élet kiiktathatatlan része, minden, ami él, meghal. (Erről, egyebek közt, már az antik görögségnek is volt gondolati renddé általánosított tapasztalata: „Ahonnan a dolgok keletkezésüket veszik, oda is kell, hogy elmúljanak a szükségszerűség szerint” , –
