Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Tőry Klára: Korniss Péter pályaíve
46 Ennek köszönhettem azt az érdeklődést, ami a paraszti kultúra felé fordított” 8 – vallotta Korniss. 1967-es hazalátogatása alkalmával Novák Ferenc vitte el a mezőségi Székre, a táncházba. Erdélyben, a világtól elszigetelt falvakban a táncház a fiatalok számára a felnőtté válás előkészítője, hétvégén az ismerkedés, a tánc, a párválasztás, télen a lányok fonójának helyszíne volt, ahol a társadalmi élet legfontosabb színtereként a közösség által szentesített szabályok szerint lehettek együtt a lányok és fiúk. E falvakban a hagyományos paraszti életforma őrzése tartotta össze, őrizte meg a közösséget, identitásukat. Elementáris erővel hatott Kornissra, „hogy az, amit én hat éve fényképezek a színpadon, az élő valóság. Hús-vér emberek művelik, nem a turistáknak, hanem maguknak, ez nem a kultúrájuk, hanem több annál, az életük.” 9 Már akkor is érzékelte, hogy az érintetlen formájában élő, régi paraszti életforma eltűnőben lévő, utolsó pillanatait látja, s felelősséget érzett az iránt, hogy fényképein egy pusztulásra ítélt világ igazi értékeit átörökítse az utókor számára, hogy képei üzenete megérintse az embereket. A Fotóművészet leközölte negyedévi pályázatának nívódíját elnyerő 9 képből álló Széki emlék című képsorát. Korniss tíz éven át tartó elszánt munkával 1978-ig fényképezte ezt a témakört, mely a Folyamatos emlékezet első, A múlt című egysége. Itthon kezdetben annyira elképzelhetetlennek tartották, hogy ilyen élő folklór létezhet, hogy azt hitték, az Állami Népi Együttest fényképezte. Éveken át minden megbízás nélkül, a maga lelkiismeretének dogozott. Szabadidejében, rengeteget utazva kutatta fel az egymástól is elszigetelten található, hagyományőrző vidékeket, szervezte, készítette képeit. Mindenütt nyitottan, vendégszerető barátsággal fogadták, kézről kézre adták, rendszeresen vissza-visszajárt azokra a helyszínekre, ahol előtte már fényképezett. Bensőséges kapcsolatok alakultak ki közöttük, betekinthetett hétköznapi életükbe, küzdelmes munkájukba. „A komoly, hosszú távú munka mindig egy folyamat története – vallotta. … A megörökítés nem leltárkészítés. Elsősorban a fontos jelenségek, a jellemző megnyilvánulások s a mélyebb összefüggések megragadása a dolgunk.” 10 Kezdetben a népszokásokat fényképezte, melyeket már színpadról, a néptáncosok fotózásakor ismert, de fokozatosan a hétköznapok jelenetei, a gyötrő, élethosszig tartó munka megmutatása is legalább annyi szerepet kapott képein, mint az ünnepek. Nem az esemény volt elsősorban fontos számára, hanem a bennük részt vevő emberek, kapcsolataik, érzelmeik. Mint leírta, eleinte a látvány bűvölte el, a szertartások rendje, de „rövidesen fel kellett figyelnem egy másfajta »látványra« is, az érzelmek nyílt, nagyon is látható kifejezésére”. 11 A temetőben férje sírkövére boruló özvegy – Gera Mihály szavait idézve – „maga a szívszorító gyász” . 12 Korniss a népszokások, a közösségek fényképezésén át egyre inkább az emberek belső világának, a jelenségek lényegének megmutatásához közelített. A tartalom elmélyülése együtt járt képi formálásának egyszerűsödésével, tömörebbé válásával. Az elbeszélő jelleget a lírai és drámai hangvétel vette át, balladai erejű képein egyre nagyobb hangsúlyt kapott a fekete és fehér tónusok ellentéte. Fokozatosan jutott el a kemény életkörülmények között élő, nehéz sorsú emberek, a paraszti élet teljes spektrumának ábrázolásához, mert „a szokások nemcsak a naptári ünnepeket kísérték, hanem az egyén életének minden egyes sorsfordulóját: a születést, a házasságkötést, a halált. Átfogták a teljes emberi életet… 8 Gera Mihály: i. m. 9. o. 9 Gera Mihály: i. m. 9. o. 10 Korniss Péter: Az eltűnő kultúrák megőrzéséről . Fotóművészet, 1988/4. 50. o. 11 Korniss Péter: i. m. 51. o. 12 Gera Mihály: Balladák? Korniss Péter kiállítása a Műcsarnokban. Fotóművészet, 1974/2. 21. o.
