Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe III.
35 utal, arra, hogy a forradalomra nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is mennyi volt az ellenséges reakció. Pierre Reverdy 1960-ban halt meg, ez a szürrealizmushoz közeli költő apám egyik fiatalkori eszményképe volt, személyesen ismerte, korai, dedikált kötete még mindig itt van a dolgozószobájában, kedvenc könyvei közt; Párizsban saját kezűleg készített bőrkötésben. Tehát alakjának fölidézése (tizenkét évvel később) 1972-es. Juhász Gyulával egyik találkozását megírta már másutt, bővebben, a Csók Istvánnal a fölidézni nem sikerült délután pedig valószínűleg 1928-ban történhetett, amikor apám a cecei családi kapcsolat révén ismerős festőnek elvitte első kötetét, a Nehéz föld et, ha jól gondolom, Csók Istvánnak egy apámhoz írt levele alapján. Más helyről tettem ehhez a két tízes egységhez – úgy érezve, hogy a téma lehetővé teszi – a Móriczról és az Arany Jánosról szóló részt. Illyés Gyula mindkettőben a közgondolkodásban tisztázatlan jelentésű faj és fajta fogalmát hozza föl, anélkül, hogy részletesebben kifejtené nézetét. Ennek ellenére nemcsak véleménye érthető, hanem az is, ami vitája lehetett volna Móriczcal. Ami érdekes lehet a későbbi nemzedékek számára, az egyfelől Illyés Gyulának Móriczétól eltérő véleménye a faj és a fajta értelmezését illetően és a fogalmak korrigálási szándéka, másfelől Móricz véleménye apámról és nemzedéktársairól apámnak egy 1935-ös írása kapcsán. Mivel a Móricz-naplórészlet igen hosszú, nem akartam teljes egészében idézni, és kihagytam belőle több mondatot. Eredeti hosszúságában Móricz Virág Tíz év kötetében jelent meg, a 410–413. oldalon, köszönöm Cséve Annának a hely megtalálásához nyújtott segítségét. Apám nyilván Móricz Virág könyvének megjelenése után olvasta és vetette papírra a fenti sorokat. A kötet két példányban is megvolt apám könyvtárában, az ő saját kezű ceruzabejegyzéseivel, ma mindkettő az MTA gyűjteményében van. Az Aranyról írt sorok, azt hiszem, 1982. február utániak de talán még ma is időszerűek. Végül pedig itt szeretnék köszönetet mondani jó barátnőmnek, Bod Katalinnak a hagyaték rendezésében és a szövegek számítógépbe írásában nyújtott évtizedes önzetlen segítségéért: nélküle – ahogy mondani szokták – nem kaphatott volna nyilvánosságot ez a közlés sem. Illyés Mária
