Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 4. szám - Kalmár András Márton: Tört jég; Sosem-volt búcsú (versek)

47

Teljes lett a világ – minden mindennek egésze.

S néma idő pereg egy feszületről szűzi fehérbe.

III.

A hóban már egymásba mosódtak a lábnyomok.

Ki merre ment,

honnan jött –

nem látni már.

Ami még kivehető e kavalkádból a küzdelem,

ahogy a lépésnyomok keresztezik egymást,

ahogy a nagyobb talp félresöpörte a kisebbet.

Nem látni már

a párokat, akik pillanatukba bújva simogatták az életet,

kisgyerekek önfeledtségét,

tizenévesek önkeresését,

megtört lelkek szenvedését. Nem látni már a hóban,

csak fájdalmat és vágyakat,

kacajt és könnyeket –

nem látni már, csak

ember és ember

közös sorsát,

bonthatatlan egybefonódását.

Sosem-volt búcsú

Hogy életem végéig fájni fogsz,

s megkönnyezlek majd, hogyha elmereng

az ősz, és a szeptember megidéz

téged, fölröppenő kísértetet –

már nem félem többé. A lombokat

hagyom, rólad hadd álmodozzanak,

és megtűröm a szúró szenvedést,

mikor lefest a bíbor alkonyat.

Titkos kamrámba elrejtettelek,

ahol nem érinthet meg senki sem,

s ahol rózsák között, halálomig

virulsz örök-zsengén, húszévesen.