Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Sándor Iván: A kezdet
3 Sándor Iván A kezdet apám temetése napján reggeltől délig zúgtak a leideni harangok. Ismertem jól a hangjukat. Volt, amelyik az időmúlásra emlékeztetett, a másik ünneplésre, a harmadik a gyászra. A tengerről érkező szél felborzolta a csatorna tükrét, a kék víz szürke lett, a város vezetői prémmel szegélyezett díszruháikban érkeztek a templom sírkertjébe, a professzorok fekete talárban, a diákok is ünneplőben, emlékszel, mondta apám azon az estén, amikor a szívére mutatott, a Theatrumban a tálcán a kezedben tartottad, a két kamra, legyintett, anyám és nagyanyám között állva hallgattam a búcsúbeszédeket, a harangzúgás úgy hangzott, mintha nemcsak a négy toronyból, hanem a frissen ásott sírból szólt volna Mathias bácsi mellettünk állt. Zöld kötényben, felhajtott ujjú, durva szövésű ingben láttam mindig, kezelte a prést, keverte a festékeket, a különböző olajokat, most ő is prémes díszruhában, a bajusza sem lógott a szájába, már elhangzottak a beszédek, már leeresztették a koporsót, a sírhoz lépett a hajók kifutnak a tengerre, napsütésben, viharban, a hajósok tudják a dolgukat, visszatérnek, újra vízre szállnak, mondta halkan, megvárta, amíg a sírkert kiürült, anyám, nagyanyám is lassan elindult, hozzám lépett, karon fogott, a szélső hanthoz vezetett a Professzorunk nyugszik itt. Mindent tőle tanultunk, négyen, a Négy Kékköpenyes. Apád is csatlakozott néha hozzánk. Neki is volt kék köpenye. Azok a szavak, amiket a sírnál elmondtam, nem az én szavaim voltak, azé, akit Hercegnek neveztünk, ő búcsúztatta négyünk nevében a professzorunkat, akkor apád is mellettünk állt a harangok elhallgattak dobszó hallatszott a Főtér felől. Sokszor jártam arra. Megbámultam a kék követ. Kivégzést nem láttam soha, hallottam, hogy jó ideje nem is volt, de elképzeltem, ahogy a levágott fejről a vér a kőre fröccsen elbúcsúztam Mathias bácsitól, siettem anyám, nagyanyám után a dobszó erősödött a szürke felhők szétoszlottak, s mintha a résen, a magasból ereszkedett volna alá, szekeret vontató paripa lábai kapáltak mögöttem, a bakon tölcsérformájú süveggel a fején vörös köpenyes férfi ült, ő verte a dobot, a szekér körül színes szalagok repkedtek a feltámadó szélben, a vörös köpenyes mellől egy törpe ugrott le, bukfencet vetett, a szekér ponyvája alól álarcos fejek bukkantak elő, a paripa hármat nyerített, mintha a dobszót kísérte volna *Részlet a Magvető Kiadónál A hetedik nap címmel a Könyvhétre megjelenő regényből
