Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Sándor Iván: A kezdet
4 színjátékosok vagyunk, énekelte a vörös köpenyes, jó mulatságot kínálunk, várunk kicsit és nagyot, örömmel fogadjuk a tapsot, a szórakozást egy garasért kínáljuk, de vacsorát is elfogadunk a törpe még ugrott néhány szaltót is délután öt órára hirdették az előadást a Főtérre a vörös köpenyes leszállt a szekérről. Sokan körülfogták, úgy éreztem, engem néz, nem értettem, miért engem, talán nem is engem nézett, csak én éreztem így, újra megszólalt az egyik harang, láthatták a toronyból az érkezőket, mintha üdvözölte volna őket a harangszó hátráltam, de most már bizonyos voltam benne, hogy a vörös köpenyes engem figyel hazasiettem anyám, nagyanyám visszahúzódott a szobájukba, nem vetették le a gyászruhájukat. Arra gondoltam, hogy talán az keltette fel a színjátékos figyelmét, hogy az ünneplőmben voltam, bementem apám szobájába, a könyvei rendben a polcokon, az üveges szekrényben az orvosi eszközök, ollók, szikék, csipeszek, felnyitottam a ruhásszekrényt, hátul, a télen viselt hosszú kabátok mögött függött a kék köpeny. Nem láttam sosem rajta, de őrizte a vállamra terítettem, a tükör elé álltam délután, súgtam anyának, kis időre elmegyek bólintott a közönség már gyülekezett a Főtéren. Két sor karosszéket hoztak ki a városházáról. Színjátékosok, úgy hallottam, még nem jártak Leidenben. Azok a prémgalléros, díszruhás vendégek ültek az első sorban, akik a temetésen is ott voltak, mintha az, ami a templomkertben elkezdődött, itt folytatódna, de most mellettük ültek selymeikben, ékszereikkel az asszonyaik, középen a város vezető tisztségviselői, a katonai parancsnok, aki mögött utasításra várva állt egy hadnagy, a széksorok mögött növekedett a tömeg, a gyerekek a kőkockákra telepedtek, Mathias bácsi sietve érkezett, fenntartottak számára egy karosszéket, én oldalt álltam, egy fa mellett, dobpergés, énekszó ló vontatta be a felpántlikázott, ponyvával takart szekeret. A vörös köpenyes leszállt a bakról, papírkoronát helyezett a fejére. A ponyva alól álarcos fejek bukkantak elő, érkezett a törpe papírsüveggel a fején, szaltókat ugrott, a süvege mindig a földre esett, visszahelyezte, újra ugrott, a süveg újra leesett, előhúzott a köpenye alól egy másikat, a szaltónál az is leesett, a földhöz csapta, dobot akasztott a nyakába, verte, énekelve körbejárt, hajlongott, megtapsolták, a gyerekek nevettek, a vörös köpenyes koronával a fején előlépett, köszöntötte a közönséget volt egyszer egy Király, volt egy gyönyörű lánya, a rossz szellemek boszorkánnyá változtatták, a Király kihirdette, hogy aki visszaváltoztatja a lányát emberré és elűzi a boszorkányokat, azé a fele királysága és a lánya, jöttek a kérők messzi földről sorolta, hogy kik, s akiket sorolt, azok leszállva a szekérről, fejükön maszkokkal, arcukon álarcokkal egymás után érkeztek jöttek katonák, legények, vadászok, tengerészek, egy kocsmáros is, diákok, tisztek, látványos volt maszkjaikban a felvonulásuk, mindegyikük tapsot kapott,
