Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
68 azért néhány keresetlen szót szólhatott volna. De hát mindegy, hát ez így történt. Utána aztán mondom, hosszú évekig nem publikáltam az Új Írás ban, de hál’ istennek volt máshol igény a verseimre, és megint megjelentem. No most a második könyvemről kellene beszélni, a Csillagok árvájá ról. – Hát az elég sokára lett. – Pont ezt akarom mondani, hogy 1971 decemberében, második felében elmentem Szigligetre, hogy legépeljem a második kötetemet, a Csillagok árvájá t. – Már akkor ilyen címmel akartad megjelentetni? – Még akkor nem, nem voltam benne biztos. Még volt vagy három-négy címem is. Már nem emlékszem ezekre, mert teljesen elsöpörte aztán ez a Csillagok árvája az egészet. Ideiglenes megoldások voltak, nem emlékszem rájuk. De arra viszont emlékszem nagyon, hogy ’72. január 6. volt, amikor elkészültem, három példányban legépeltem az anyagomat, hazajöttem Szigligetről, és egyből vittem a Magvetőhöz. Ahogy múltak az évek, négyszer is váltódott a szerkesztőm, először volt Vilmon Gyula, utána Keresztes Ágnes, Steinert Ágota, majd Hernádi Miklós. És azt mondták, az első változat az volt, hogy hagyjak ki húsz verset, és akkor kiadják. – Ez a kötet hány vers lett volna? – Mit tudom én, olyan 50 vers. 50 vers, abból 20 verset hagyjak ki, hát akkor már nincs kötet, tudod? Elhoztam az anyagot, nem tárgyaltam velük, majd egy háromnegyed év múlva megint visszavittem, és akkor már azt mondták, hogy: no, most már biztos, hogy megjelenik a kötetem, mert csak két verset kell kihagyni. Mondtam, hogy nem, nem tárgyalunk, nem hagyok ki semmit. Múlt az idő, aztán már ők hívtak, hogy vigyem vissza a könyvemet. Visszavittem, és azt mondták, hogy most aztán már boldogok lehetünk, mert tényleg elhárult minden akadály a könyvem megjelenéséről, csak két versszakot kell kihagyni. Ez a kettő az volt, hogy: Csoda nincs! Lám, a sós vér is felforr: tréningezik velem a terror, ördögszekerek után köttet, csúfolja testemmel a Földet. Most idetartozik az, hogy ez nem volt más, mint a 60-as évek valamelyik évében a Nemzetközi Fotókiállítás díjnyertes fotója, ahol egy otromba, rettenetes harckocsi maga után kötve húz egy embert. Lásd Patroklosz esete a Homéroszból, és annyira meghatott engem, és azért van, hogy „csúfolja testemmel a földet”. És hiába magyaráztam, azt üzente a Magvető Könyvkiadónak az igazgatója is, hogy ővele már sokat tréningezett a terror, de ezt mégsem írná le. Én meg üzentem aztán Koczkásnéval vissza, hogy nem is azért szülte az anyja a világra, hagyja ezt meg nekem, majd én megírom, ő vezesse csak továbbra is a Magvető Könyvkiadót. Szóval ez így zajlott. És aztán összesöpörtem mindent, hónom alá csaptam, elmentem. Később azt mondták, hogy ők már akkor tudták, hogy én meg fogok bolondulni, már akkor is beteg voltam. – Másik kiadóval nem próbálkoztál? – Amikor elhoztam a Magvetőtől, utána elvittem a Szépirodalmihoz, és ott Horváth Zsiga lett a szerkesztője a kötetnek. Gyorsan meg is jelent, ’77-ben.
