Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
69 – Kinek adtad akkor ott? – Én soha nem szoktam senkinek adni. Én beviszem a titkárságra, leadom, és kész. Most is ugyanígy csinálom az összes könyvemet, mindig. Nem viszem senkinek. Csak akkor ez a véletlen adódott, hogy Horváth Zsigához került, de örültem is neki. Egy-két dologra még rá is vettek, hogy hagyjam ki Az én keresztem című rajzos verset, amire az ÍRNI van beírva, tudod, a keresztbe. Kormos István nagyon haragudott is, mert ez egy nagyon szép ötlet, és hogy ennek benne kellett volna maradni a kötetben. Ami aztán később belekerült a Pokolból jövet be, amikor Domokos Mátyás lett a főszerkesztő. Az én keresztem – De menjünk vissza egy kicsit. Elvégezted az egyetemet, és akkor hova kerültél? – Az egyetem elvégzése után én a Magyar Hajó- és Darugyár könyvtárosa lettem, ott voltam három hónapig. Utána aztán a barátaim, Rózsa Endre, Kiss Benedek, Szalai Pál, meg egyéb évfolyamtársaim telefonáltak, hogy van egy nevelőotthon, ahol ők már dolgoznak, munkába álltak, és nagyon jó hely. – Amelyikről a Filosz, Péntek Imre írt verset? Címe: A fiatal budapesti építőmunkásoknak. – Igen. És Szalai Pali pedig írt egy regényt, ami sajnos máig nem jelent meg. Az egy jó próza volt, úgy emlékszem, én olvastam azt. Sikerült átcsábítaniuk a könyvtárból. Azt hiszem, hogy életem nagy ballépése volt az, hogy otthagytam a könyvtárat, mert ezerszer jobb helyem lett volna ott, Egressy Pistával együtt dolgozni.
