Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
64 – Angyal Jancsinál lehet, hogy meg is van. – Jó, hogy kiejtetted a nevét! Beszéljünk róla is, mert általában mindenki el szokta szegényt felejteni. – Neki nagyon nagy szerepe volt abban, hogy a Kilencek együtt maradtak. Ő volt a kohéziós erő, ami összetartott bennünket, és vagy levelezéssel, vagy körutazásokkal tartotta a kapcsolatot a vidékre szakadtakkal is. Együtt végzett Győri Lacival meg Molnár Filosz Péntek Imrével. És tényleg nagy szerepe volt abban, hogy elkészült az antológia. Amikor le kellett gépeltetni az anyagot, akkor elintézte, hogy az apósa nagyon jutányos áron gépelje le ezt az egész antológiát, mert ez egy hatalmas anyag volt. Jutányos áron! Látta, hogy szegények vagyunk, és nem kért csillagászati összegeket érte. És ahogy a nagy szétszóródás után megcsináltuk az antológiát, megint csak az volt, hogy náluk minden hónapban összegyűlt a kilenc ember. Minden hónapban. Angyal Jancsiék lakásán. Nagyon aranyos a felesége is, Kati, aki mindig vár bennünket különböző ételekkel. – És ’68 óta mindig összegyűltök náluk? – Amikor fölkerült Zsiga is, meg Filosz is, azóta. – A Zsiga az Győri Laci, a Filosz meg Molnár Péntek Imre. Hogy változnak a neveitek! – És mondom, nagyon nagy szerepe van Jancsinak, mert a második antológiát is tulajdonképpen ő vette kezébe. Ő gondozta az anyagot, ő gyűjtötte össze, ő szervezte a lektori véleményeket. – Ez lett az 1982-ben, már a Magvető kiadásában megjelent Elérhetetlen föld II. – Úgy is van. Tulajdonképpen nem is Kilencek vagyunk, hanem vele együtt vagyunk a Tízek társasága. – Azért mondom és említem őt, mert általában a méltatások, kritikák őt el szokták felejteni. – Sajnos ez így van, pedig nagyon-nagyon nagy köszönettel tartozunk neki azért, hogy együtt vagyunk még most is, mert ebben neki óriási része van. – Megalakítottátok az Elérhetetlen Föld Társaságot is. Ez az Írószövetségen belül van, vagy hogy van ez? – Azt hiszem, hogy most, holnapután jön az első találkozás, otthagyjuk Angyalékat, most már nem oda utazunk ki, mert nagyon messze vannak kint, és itt jövünk össze Vasy Géza javaslatára az Eötvös Klubban minden hónap első szerdáján. – Merthogy évente eddig az Írószövetségben, az idén itt, a Centrál kávéház helyén, az Eötvös Klubban Vasynál hivatalosan is összejöttetek, és egy-egy díjat kiadtatok. – Ez, azt hiszem, a Mezey Kati ötlete volt, és nagyon-nagyon jónak találtuk, hogy még kötet előtt álló, vagy épp elsőkötetes költőt segítsünk ezzel a díjjal, és bátorítsuk őket, amit aztán meg is alapítottunk, és van egy ilyen kisplasztika. – Ki csinálta, melyik szobrász? – Nem jut eszembe a neve, valamilyen Laci. Ezt majd Mezey Kati megmondja. Először D. Németh István fiatal, azóta már elsőkötetes költő kapta a díjat. Utána Lezsák Sándor, őt ismered is, azt hiszem. A harmadik díjat pedig Vári Fábián László. És most, a negyediket Dusa Lajos fiatal debreceni költő, nem tudom, hogy őt ismered-e. [Megkérdeztem Mezey Katalint, és ő kinyomozta: a plakettet férje, Oláh János barátja, Kodolányi László János szobrászművész, Kodolányi Gyula költő testvére készítette.]
