Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
31 Rejtvényfejtés Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből Már életében oly nagy a róla szóló szakirodalom jegyzéke, mint a klasszikusoké, megkapott minden jelentősebb díjat, amelyet költő valaha is kaphat hazánkban, barátok között nőtt költővé, a híresen összetartó, utóbb 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével és 2009-ben a Bethlen Gábor-díjjal is egybefogott Kilencek (az Elérhetetlen föld antológia költői) csoportjának tagja – mégis verseiben az egyedül maradt ember hangja kiált, vitatkozik, vacog, és nagy ritkán derül. Ha kezébe akad a Biblia: Jób könyvénél nyílik ki. És ha Adyt idézi, azt a pillanatot ragadja meg, amikor „Bandi” a Bibliát a földhöz vágja. Ha volt ember kortársaim között, aki sokat szenvedett, akkor ő az. Úgy érezte: Isten és a történelem megszakasztja benne a létet, magára maradt, mert olyan világba kényszerült, ahol megszakadnak az emberi kapcsolatok, aki, ha szenved, önmagában szenved, akit, ha csapás ér, maga őrül bele. Ha meghal környezetében valaki, akkor önmagát látja a sír mélyén széthullani a semmibe, rajta munkál a testet felfaló televény a maga természetes módján. És ez természetellenes képzetként tölti el a lét hidegével szellemét. Ha Utassy Vadász Józseffel kihal a Vadász nemzetség – benne, vele és általa végveszélyben lévő nemzet kap figyelmeztetést: megszakadhat egy nép történelmi folytonossága is. A Jób könyvéből kilépő goethei Faust belelép az emberi történelem nyüzsgésébe, a nagyvilágba – a 20. században felnőtt magyar költők sorsa ellenben éppen fordított életpályát írat le velük. Magányt, kivetettséget, a lázadás visszametszését, a generációs folyamatosságból való kivetettséget méri rájuk. Utassy apját sem ismerte, ott pusztult Minszk mellett a Don-kanyarban. Fiát gyorsan ölő betegség szakítja halálba, neki magának pedig lázadó hangú versei miatt köteteit tartják vissza, kínozva ezzel súlyos idegbetegségbe. Két költőt említek most, akik társsorsúak lettek, mert nyíltan szembe mertek szállni az elmúlt hatalommal: Petri György és Utassy József; az egyik filozófusként magyarázatokkal szolgálta ki szabadságigényét, a másik szenvedélyes, izzó gyűlölettel formált indulatszavakkal töltötte meg dallá alakított szabadsághimnuszait – mindketten testi-szellemi létezésük roncsolódásával fizettek tisztes merészségükért. Ismertem fiatalon, lázas bizakodó költőként, kedélyes szerelmes fiatalemberként. Micsoda életszeretet sarjadt az ifjúban: „nagyon szerethetlek, / ha már a sálam is / integet utánad” . De már akkor is felelősséggel nézett szét a világban, észrevette, ami mellett általában figyelmetlenül mennek el az emberek: érzékeny volt a szegénységre. Bükkalji szegény legény, aki életre szóló sebekkel születik, történelmébe belerokkant nép költője, mely nép szabadságát is keserves, önemésztő bukások árán vágyhatta, aki tudja, hogy annyi balsors közepette kell önmaga ügyében önmaga ügyintézőjévé válnia. Csak annyian, annyiszor ne akadályoznák! Büszke öntudattal lépett fel a szegények védelmezőjeként, a szabad szólás követeként. Petőfitől tanulta a célratörő, nyers szókimondást,
