Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Gyarmati György: Az „olvadás” – írószemmel (Márai Sándor krónikája a magyarországi posztsztálinizmus kezdeteiről)
111 nevével. Egy „Ulises” (sic!) álnevű figurát „Papp Lászlóval” azonosítanak, akiről azt valószínűsítjük, hogy Márai írásainak „megszólaltatója”, mikrofonba mondója volt. 13 Egy másik iratból – „Polgár” fedőnevű besúgó 1954. októberi jelentéséből – kiderül: Márairól tudták, hogy New Yorkban élő „disszidens” író. Győrben a jelentés környéki időkben gépiratos formában terjesztették Halotti beszéd című versét, mely „először a Szabad Európa hangján hangzott el”, ám ezúttal sem társították nevét „Ulysses”-hez. 14 Az megint csak Borbándi Gyulától tudható, hogy a Halotti beszéd – az ügynöki (dez)információhoz képest – már 1951-ben megjelent az akkoriban Münchenben indított Látóhatár című emigráns folyóirat második évfolyamában. Mi több, arra Budapestről Tamási Áron az „új szakasz” enyhültebb légkörében nyilvánosan is reflektálhatott, a hazai rádió egyik irodalmi műsorában. 15 Ezt akár megerősítésnek is tekinthetjük arra vonatkozóan, hogy Márait 1956-ig nem kötötték össze a SZER Ulysses álnevű kommentátorával, ellenkező esetben – enyhültebb „új szakasz” ide vagy oda – Tamási Áron aligha folytathatott volna metairodalmi párbeszédet az éter hullámain át „a Szabad Európa Rádió kommunista- és szovjetellenes irodalmi funkcionáriusával.” 16 De ez utóbbi minősítés már az 1956-os „ellenforradalom kártevéseit” vizsgáló – konkrétan a Hunnia Filmstúdió munkástanács vezetői elleni – nyomozati anyagból való. Márai ez alkalommal, mint a neves filmrendező, Radványi Géza testvérére való utalásként érdemelte ki a fentebbi – tárgyilag ekkor is téves – szapulást, mivelhogy az író mindvégig csak alkalmi „külső munkatársa” volt és maradt a Szabad Európának, s ez a „levelező” bedolgozás is egyre inkább lazult az 1950/60-as évek fordulójától. Utaltunk már fentebb a Halotti beszéd kapcsán indult 1954-es diskurzusra Márai és Tamási Áron között. A nem csak frekvenciájukat illetően „különböző hullámhosszon” kezdődött szóváltás írásban folytatódott. Tamási mondandóját közreadta a budapesti Művelt Nép című folyóirat májusi száma, amire Márai a müncheni Látóhatár ban reflektált. A pályatársa által szóvá tett borúlátó hangvételt illetően a szerző utólagos önreflexióként említi, hogy az bizony az évtized elején – a hidegháborús deprimáltság mélypontján – íródott, s „ honvággyal gondoltunk azokra a hazai írótársainkra, akiknek módjuk volt odahaza magyarul hallgatni. Bizonyos, ma nem írnám meg ezt a verset. [Ám] a hamis derűlátás, üdvrivalgó ígérgetés igéit ma sem írhatom. … Addig nincs béke, sem egyezség, amíg a Szovjet vissza nem adja a fogoly népek szabadságát, így hazám szabadságát .” 17 Mindvégig ez az alapvetés vezérelte az Ulysses- krónikák hangütését úgy, hogy – a hidegháború és a provincia-sztálinizmus determinálta viszonyok közepette – a belletrisztika felé mozdította el a rendszerkritika formanyelvét. A szerző fél évvel Amerikába történt átköltözése előtt felkereste a szintén Nápolyban élő, respektussal övezett, idős filozófus-történész-politikust, Benedetto Crocét. Szóba került, hogyan is élhette ő át Mussolini regnálásának évtizedeit, holott nem titkolta, hogy a fasizmust az erkölcs paralízisének tartja. Az akkor már életének utolsó évében járó olasz szenátor válasza: „megengedték, hogy ellenük hallgassak”. (1952. december 14. I. 322.) A faggatózó viszont, a rákövetkező idők tirannusa és lakájsztálinistái országlása idején 13 ÁBTL 4.1. A-1315. Tájékoztató a Szabad Európa Rádióról. Közreadja, Révész Béla: A proletárdiktatúra ideológiai funkciójának kriminalizálása . JATE ÁJK. Szeged, 1997. 111–141. 14 ÁBTL 3.1.5. O-11959. „Polgár” ügynök jelentése a „Lombardisták” elnevezésű dossziéban. 15 Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza . i. m. 259–261. 16 ABTL 4.1. A-1024. „Hunnia Filmstúdió” elnevezésű dosszié. 17 Tamási Áron és Márai Sándor: Vita a hazáról. Látóhatár , 1954. július-augusztus. 193–197.
