Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Gyarmati György: Az „olvadás” – írószemmel (Márai Sándor krónikája a magyarországi posztsztálinizmus kezdeteiről)
112 megenged(het)te magának, hogy ellenük beszéljen. Igaz, biztonságos távolságból, polgári mértéktartással, de a hazai célközönség füléig elérően. Az emigrációban mindvégig honvággyal átitatódott patriotizmusa számára ezért nem vált jelentősebb cezúrává, hogy Sztálin meghalt. Konstatálta a – rapszodikus – változásokat, de mert a posztsztálinizmus „kollektív vezetése” sem hajlott hazájának a birodalmi kalodából való kiengedésére, maga is megmaradt – Gombrowiczhoz hasonlóan – „a szabadságra szakosodtam” elköteleződésnél. A fentebb elősoroltakhoz képest ez lehetett a legnyomósabb ok, hogy miért nem viseltetett nagyobb respektussal Márai a desztálinizálás – Magyarország esetében a Nagy Imre nevéhez kötődő „új szakasz” – iránt. Ám egy diagnoszta – az européer patrióta mellkastájékán – akkoriban és utólag is a honszabadság generálta szívzörejeket sztetosz- kópozhatja.
