Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Gyarmati György: Az „olvadás” – írószemmel (Márai Sándor krónikája a magyarországi posztsztálinizmus kezdeteiről)
105 Miután ez alkalommal a posztsztálinizmusra összpontosítunk, csak az 1953 tavasza utáni reflexiói közül ildomos szemezgetni, mégsem mellőzhető egy-egy gondolatsora a megelőző időkből. Az egyik egy évvel korábbról, 1952 tavaszáról való, midőn – 60. születésnapja alkalmából – elszabadult Moszkva magyar helytartója, Rákosi Mátyás „országos” ünneplésének szökőárja. „ A vesztett második világháború után a Vörös Hadsereg szuronyai- nak védelme alatt Moszkvából Magyarországra érkezett egy kommunista, aki a magyar nemzet demokratikus életakarásának erőszakos elnémítása után átvette a korlátlan és feltétlen hatalmat az országban elevenek és holtak, testek és lelkek felett. Ez az ember, megintcsak kizárólagosan az orosz szuronyok védelme jóvoltából, megérte sértetlenül és egészségben hatvanadik születésnapját. A közben eltelt hét év alatt a magyar nemzet elvesztette nemzeti önállóságát, demokratikus intéz- ményei megsemmisültek, ősi életformáját feldúlták, a lakosság százezres tömegeit száműzetésbe kényszerítették, a dolgozó magyar társadalom életszínvonalát eddig még soha nem ismert mértékben a kényszermunkások életszínvonalára szállították le, a nemzet anyagi kincseit a Szovjetbe szállítot- ták vagy elkótyavetyélték külföldön, hogy devizát szerezzenek a szovjet fegyverkezés számára. … Az országból katonai bázist építettek a Szovjet részére, az emberi munkaerőt egy idegen hatalom katonai terveinek megvalósítására kényszerítették, tisztességes és ártatlan emberek tízezreit kon- centrációs táborokba zárták, illetve bitóra küldtek magyar állampolgárokat. S amikor Rákosi elérte a hatvanéves korhatárt, a magyar írók lantot, töltőtollat és írógépet ragadtak, hogy ünnepeljék azt az embert, aki mindezt tettleg elkövette. … A Rákosi-ódák, melyeket a magyar írónemzedék olyan gátlástalan ömlengéssel kiált világgá, lehetetlen másképpen magyarázni, mint egyféle irodalmi tudathasadással. Nem lehet elhinni, hogy költők, méghozzá tehetséges költők önként lealacsonyodja- nak e szolgai szerepre. … Nem lehet feltételezni, hogy önként, külső erőszakos behatás nélkül adták fel ilyen módon önmaguk és a nemzet becsületét. ” (1952. május 4. I. 165–168.) Sztálin halála után két héttel Márai azt veti papírra, hogy a megelőző statikus világhelyzet „a tavaszi áramlásban” dinamikus állapotba került. „Minden idegünk- kel azt érezzük, hogy valami történik a (hidegháborús) tél dermedtsége után: tavaszodik . ” (1953. március 22. I. 396–399.) Két hónappal később regisztrálja: „Vége a thermidornak, elkövetkezett … a Beriják, Malenkovok és Molotovok átmeneti direktóriumának korszaka, … Sztálin időleges vagy végleges mítoszának lebontási folyamata.” (1953. május 24. I. 438–440.) A változásra – inkább még csak – ráérezve követi nyomon az „olvadás időszakába érkezett hidegháború” új fázisát, melyben megkísérlik azt áthangszerelni „a hideg béke szólamaira”. 5 (1953. július 5. I. 466–467.) Ennek része a kényszermunkatáborok (részleges) megnyitása, a kollektív vezetés előtérbe helyezése, a fogyasztási eszközök gyártásának emelése, a közellátás javítása. Magyar vonatkozásban regisztrálja ugyan, hogy a váltóátállítás – a kolhozosítás visszafogását is beleértve – mindannak az ellenkezője, amelyet addig „a Magyar Nép Bölcs Tanítómestere [Rákosi] rákényszerített a magyar népre” , ám összességében mégis fenntartásokkal naplózza Nagy Imre miniszterelnök „új szakasz” politikáját. 6 (1953. ezek előfordulási helyét a főszövegben zárójelben jelöljük az adott I., illetve II. kötet oldalszámával, hosszabb idézetek esetén az elhangzás dátumával. 5 Az „olvadás” kifejezés a köztudatban Ilja Ehrenburg azonos regénycíme alapján lett a Sztálin halála utáni időszak emblematikus hívó szava, bár annak első folytatása is csak egy évvel később jelent meg a Znamja című folyóirat 1954. évi 5. számában, Magyarországon 1956-ban adta ki az Új Magyar Könyvkiadó. Lásd még, Alekszandr Sztikalin: Ilja Ehrenburg és az 1956-os magyarországi események . Múltunk, 2007. 1. sz. 4–25. 6 Mára már feledésbe merült, ám – a retrospektív felértékelődéshez képest – a korabeli magyar közvélekedés nem feltétlenül gondolta Nagy Imrét egyöntetűen „a változások emberének”. Ebben szerepet játszhatott Rákosi felemás, részleges lefokozása, az, hogy csak a kormányfői posztról menesztették. Nagy perspektíváit illetően az „ő sem tartja magát sokáig” vélekedés éppúgy hallható
