Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
93 A szomorú demográfiai helyzet okait így summázza a szerző: „az egyre csökkenő gyermekszám (…) egyfajta (poszt)modern egykézésre való törekvéssel, a vagyon vagy a jómód elvesztésével járó félelemmel és a magyar társadalomra jelenlevő kiszámíthatatlansággal indo- kolható.” Farkas Tibor nem keresi azokat az okokat, amelyek az „emberarcú szocializmus” számlájára, a társadalom erőszakos átalakítására való törekvésére írhatók, bár később más témával kapcsolatban szóba kerül ez. Az etnikai viszonyok és nyelvhasználat változásai Bátyán című fejezet szerzője Kolta Dóra egyetemi adjunktus, aki maga is bátyai ősökkel rendelkezik. A szerző végigtekinti Bátya történetét, s elmondja, hogy középkori magyar lakossága a török időkben megfogyatkozott, s a XVIII. században a rájuk telepedő délszlávokkal elvegyült. Így alakult ki kettős gyökerű kultúrája. A lakosság etnikai összetételét a sok exogám házasság befolyásolta. Ma az etnikai összetételt színezi az 1956 óta lassanként, majd a rendszerváltozás után rohamosan gyarapodó cigányság megjelenése. Szaporodásukat az is elősegítette, hogy a szomszéd településekről érkezőknek új vagy megüresedett házakat adtak. Ez a népcsoport gyorsan változik, mert letelepedésük után közülük sokan elhagyják a falut, s máshol próbálnak szerencsét. A felmérések szerint nem is integrálódik. A kérdőíves felmérés tíz év változásait mutatja. Míg 2001-ben a lakosság 94,7%-a vallotta magát magyarnak, 2011-ben már csak 88,2%. Ám ehhez hasonlóan csökkent a magukat rácnak (horvátnak) vallók aránya is 18,8%-ról 12,2%-ra. Döbbenetes, hogy a cigányság, ez a biológiailag friss, egészséges népcsoport anyagi hátrányai ellenére is 2001-től 2010-ig majdnem négyszeresére, 23-ról 100-ra növekedett, s ma már az iskola tanulóinak szinte a harmadát teszik ki, 86 gyerek közül 30 cigány. A tábor falukutatói rákérdeztek arra is, hogy az illető hol született, milyen nemzetiségű, milyen anyanyelvű, milyen nyelven beszélt a válaszadó őse. Számomra meghökkentő, (nem hittem volna), hogy a populáció felmenőinek csak 43%-a bátyai születésű, 15%-a kalocsai. Azon aztán nem is csodálkozunk, hogy a cigány lakosság szinte teljes egészében, (a populáció 25%-a) nem tudja, hol születtek ősei. A válaszadók felmenőinek anyanyelve egy rohamos nyelvváltást mutat. Míg a szülők (apa-anya) anyanyelvét 91–83%-a vallották magyar anyanyelvűnek, addig a nagyszülő esetében ez a számarány 79–78%-ot mutatott. A válaszadók és a felmenők második nyelvként használt nyelvére vonatkozó kérdésre az előbbihez hasonló tendenciát olvashatunk ki. A válaszadóknak csak 16%-a nevezte a magyart második anyanyelvének, a rácot pedig 57%-uk. A szülőknél ezek a számok: 30 és 53%., a nagyszülőknél alig van eltérés: 33 és 50%. Bátyán Horvát Nemzetiségi Önkormányzat működik, és működteti a Vodenica Horvát Nemzetiségi Kulturális Egyesületet, amely a községi és országos versenyeken, ünnepélyeken szerepel. A templomban minden hónap első napján rác nyelvű misét tartanak. Bátyának horvátországi testvértelepülése is van, ez Bacina. (Csak nevének hasonló hangzása miatt lett Bátya testvértelepülése.) Az iskola helyzete, a nemzetiségi nyelvoktatás című fejezet szerzői Fábián Bertalan és Kolta Dóra. A demográfiai helyzet rányomja bélyegét az iskolára is. Ma a megszűnés határán áll. Itt, a gyönyörűen felújított és felszerelt Klebelsberg-féle emeletes iskolában, ahol a 30-as években 600 gyerek tanult, 2016-ban 85 nebulóval számolhatott a tantestület, 2017-ben 7 tanuló kezdte az első osztályt. Az iskola diákjai között 15 olyan tanuló van, akik „különleges bánásmódot” igényelnek. (A pedagógusok nagyon jól tudják, hogy akár egyetlen renitens tanuló is lehetetlenné tudja tenni az oktató-nevelő munkát. Ezért viszi sok szülő inkább a kalocsai iskolába gyermekét.) Az óvodába pedig 40 kisgyermek járt. A bátyai iskolában 1959 óta folyik nemzetiségi nyelvoktatás, de a tanulók 84%-a
