Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
91 Markó József tanító megemlíti a földszerzést mint a család gazdagodásának állomását életrajzában. „A háború után anyagilag gyarapodott a család. Több darab földet vásároltak szüleim, sőt még a földosztáskor is kaptak egy katasztrális holdat. A téeszig nyolc hektár szántó- földünk volt.” A jómódú családból származó Guzsván Mihály leírja életrajzában, hogy apja azzal bünteti, hogy kizárja a birtok örökléséből. ... így torolta meg engedetlenségemet. „Nagybátyám volt a közgyám, az ő közbenjárására anyai örökségemet végül megkaptam. … Anyámtól örökölt földünkön is termett paprika, kukorica. Tudtunk malacot nevelni. Majd 1942 nyár elején harmadmagammal felkerültem Pestre dolgozni. […] 1942-ben keresetemből már vet- tünk fél hold földet Bátyán.” 48 Egy pletyka szerint az egyik nagygazda parancsba adta béreseinek, hogy minden szántáskor hasítsanak ki a szomszéd parcellájából is egy barázdát, mert így ő minden évben legalább egy holddal növelheti birtokát. Ha jól meggondoljuk, igaza lehetett. Ha ugyanis a gazdaság 20 parcellából állott, azoknak négy-négy oldalán egy-egy lopott barázda összesen 80 barázdát jelent, akár az egy kisholdat is kiteheti. A földszomszédok között a régi időkben is előfordultak „elszántások”. A kollektivizálás után, amikor a szülők már azért küldték tömegével gyermekeiket középiskolába, hogy fiam, akármi legyél, csak paraszt ne, mert a földdel a legnehezebb dolgozni, már a fölülről sugallt felfogás, az önbecsülés, a paraszti élet presztízse elvesztésének a jele volt. A bátyaiak nem alkalmazták azt a módszert a föld egyben tartására, mint a hajósiak, hogy az a testvér, aki nem kapott örökségül földet, iparosmesterséget tanult. Bátyán lenézték azt, aki inasnak ment. Nem szeret dolgozni – mondták, mert munkán csak a földművelést értették. A jelen Egy friss, de ijesztő „zárójelentés” Ez év első felében egy szép kiállítású kis könyvecske (vagy inkább füzet) látott napvilágot a gödöllői Szent István Egyetem Kiadó gondozásában. A Bátyai tanulmányokat Farkas Tibor és Kolta Dóra egyetemi tanárok szerkesztették. Megjelenése lokális jellege miatt természetesen nem vert nagy hullámokat a magyar szellemi életben, pedig, mint cseppben a tenger. ez a tanulmánygyűjtemény is tartalmazza az egész magyar társadalom, s különösen a pusztuló falvak problémáit, s akár jövőformáló politikusainknak, törvényhozóinknak is feladatokat adhat. Nemcsak a magyar szellemi élet nem figyelt föl rá, de még a leginkább érintett Bátyán sem lett beszédtéma, még csak nem is tiltakoztak miatta, nem is háborodtak fel rajta, mint néhány évtizede a hasonló jellegű, a falu elé tükröt tartó írások miatt. Pedig akit a magyar sorskérdések érdekelnek, az úgy vehette kezébe, ezt a kis füzetet, mint a halálos beteg az állapotáról szóló kórházi zárójelentést. Különösen a demográfiai helyzetről, az életminőségről, a társadalmi tőkéjéről szóló fejezetek félelmetesek. Úgy érezzük olvastán, beteljesedik József Attila látomása: Forgolódnak a tőkés birodalmak, / Csattog világot szaggató foguk, / Lágy Ázsiát és borzolt Afrikát falnak, / S mint fészket ütik le a kis falut. Mintha igazolódnék az a divatos liberális felfogás, miszerint a falu ma már egy idejétmúlt, halálra ítélt fogalom. 48 Uo.
