Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
83 „A farkasok többször megtámadták a nyájat: úgyhogy aztán többször hiányzott (belőlük). Aztán egy szép éjszakán azt mondja (a juhász), ő elszánta magát úgy, hogy ő megpróbálkozik vele, hogy ha a farkasokat valahogy el tudja fogni. Aztán sikerült is neki annyira, hogy egy rossz lovat levágta, aki hát vágnivaló volt, és kivitték az erdő szélire, kivitték megnyúzottan. Amikor kivitték az erdő szélire, akkor ő beleállt a subájába egy nagy fűzfába. Ott leste vóna egy tizenöt méterrű körülbelül a farkasokat, ahogy majd odagyünnek. Hát ő odagyütt, az öreg a subába. Egylövetű fegyverek vótak akkortájba, azt mondják, valami fickós fegyverek vótak, azt mindig meséte a nagypapa, És akkor megtőtötte a puskáját, azt mondja, olyan vaspálcával. A csizmaszárába tette, amikor már megtöltöt- te. Beállt a subájába. – Lessétek messzirül! Lássa őket, azt mondja, hogy jönnek a farkasok. De nem tudta biztosan, hogy farkasok-e, csak hát valami nagy forma, nagy alakok lettek ott. Úgy néztek ki, mint a borjú, de hát csak farkasokra gondút. Mikor közelébb, közelébb gyüttek, hát farkas vót mind a kettő. Egy kan vót és egy nőstény vót. Mikor elérték, megközelítették a lovat, akkor szétníztek, azt mondja. Kétoldalt nem láttak semmit se. Senkit se, és semmit se. Akkor belekapaszkodtak, jól beleharaptak a húsába, a lóhúsba, és ették. Az öreg papa meg azt mondja: Hejnye, hejnye, hát azt mondja, a kettő ott van, azt mondja, oszt egylövetű a fegyver. Ez a baj! Mer ha olyan vóna, azt mondja, mint máma, két vagy ötlövetű vóna, azt mondja, akkor mind a kettő ott maradna, de csak egylövetű. Hát most melyiket lőjem le? Vagy a kant, vagy a nőstényt? Azt mondja az öreg, mégis elhatároztam, hogy egye meg a manó, azt mondja, hát lelövöm a kant, hogy ne szaporodjék. Lelőtte a kant. Odafordította a fegyvert, s az elsült. Felfordult a kan. Nem döglött meg mindjárt. Az első mög széttekintett, mögijedt, az úgy elmönt, azt mondja, hogy, hogy, mint a…, nem tudom én, na. Úgy elmönt igazán, mintha… szóval mögijedt, na. Emez meg akkor fölfordút, azt mondja, és hó vót, és akkor elkezdött (haladni) az erdőbe, lassankint elmönt. Hát azt mondja, én nem mertem utánamönni mindjárt, mer én is fétem, fiatalembör vótam. Először, azt mondja, megtőtöttem újra a fegyvert. Kiütöttem a kapszlit, azt mondja, a pálcával, a vaspálca végivel. És – azt mondja – akkor újra megtőtöttem a fegyveremet. És mikor megtőtötte, azt mondja, újra hozzáfogott. Akkor a vérnyomokon mönt utána. Akkor a vérnyomokon elmönt körülbelül kétszáz méterre. Akkor egy szakadékba bele vót fordúva.. A farkas akkor ott elvérzett. De még akkor is csak a puskájának a hegyivel piszkálta. Hát félt tűle, no. Hát hogyha megtámadja. Mer, azt mondja, olyan vót, mint egy nagy bornyú. Látta, hogy hát meg van dögölve. Hát akkor megfogta a farkát. Hát látom, hogy most má mentünk. No, most mit csináljak nekije? Azt mondja, most má magam nem bírom elvinni. Elment haza az édesapjához. Édesapja mondja nekije, hogy hát no, mi újság van, gyerek? Mi újság, azt mondja, lelőttem a farkast, azt mondja, ott van az erdőbe. – Á, te szaros, te! Te lőtted le? Hát hun a farkas? – Hát gyüjjön, apám, velem, ott a szakadékba belefordút. És azt mondja, magával majd elhozzuk haza. Akkor a édesapjával elmentek az erdőbe, fogtak egy körösztfát, és a körösztfára föltették, összekötötték a lábát és elhozták haza a farkast. Otthon megnyúzták. És akkortájba nagy pénz vót, kaptak a bőriér tíz forintot. Az nagy péz vót. Tíz forint a bőriér. A farkas húsát eldobták, a bőrit lenyúzták. Ez vót a zsákmány. Meséte a nagypapa, hogy a rezéti erdőbe ekkor lőtt farkast tizenhét éves korába.” 26 Vidáné Farkas Margit története már az 1920-as években esett meg. „Egyszer aztán egy télen olyan hideg volt, sok hó is esett, s a Duna vize úgy befagyott, hogy szabadon közlekedhettek a jégen a Dunántúlra, és onnan is ide át. Karácsony előtti napon, akinek lova és szánkója volt, az ment a faluig és vissza szánnyomot, vagyis utat csinálni, hogy el tudjanak menni a népek éjféli misére. Karácsony estéjén minden család szép almát válogatott, és istrángba kötve bevitte a szobába, mert azon az estén mindenki szalmán szokott aludni. Halvány fények pislogtak a szobákban egész éjen át. Volt, ahol gyertya égett, volt, ahol kis pet- róleumlámpa, kis viharlámpa, volt, ahol napraforgóolajat öntöttek egy pohárba, kenyérbélből fedelet csináltak, közepén kis lyukat, amibe belehúztak egy vastag cérnabelet, és az meggyújtva szépen 26 Saját gyűjtés 1964.
