Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
81 maztak a bátyai magángazdaságok. Erről a módszerről még film is készült Megszállottak címmel, s benne héroszoknak ábrázolták az öntözőkultúra kitalálóit. Később kiderült, hogy ez a módszer is káros, hisz kiszipolyozza a talaj rejtőzködő vízkészletét. A Bátya– Fajsz–Miske téeszeinek összefogásával létrehozott öntözőfürt előnyeit, amely már a Vajasból nyeri a vizet, gyorsan felismerték a bátyai gazdák. Aztán nemcsak a téeszben, de a romjain létrejövő egyéni vagy társas gazdaságokban máig alkalmazzák. Az 1950-es években egy párttitkár meglehetősen elítélő módon nyilatkozott a bátyai gazdák gondolkodásáról, amiért azok nem kaptak a téesz által nekik felajánlott kedvezményes árú műtrágyát. A nagyüzem termésátlagai azért jobbak – mondták a vezetők –, mert bőven alkalmazzák a műtrágyát. Azóta bebizonyosodott, hogy hosszú távon a talaj mikroorganizmusait elpusztítja a gyakori műtrágyázás, s a szerves trágyát semmi sem pótolja. A konzervatív gondolkodás előnyei más területeken is hasznosabbaknak bizonyultak. De lássunk példákat arra is, amikor a bátyai parasztság készségesen átveszi a termelés technikai újításait. A híres bátyai paprikakultúra kezdetén, a XVIII. század közepétől a paprikát magról vetették. Valószínűleg csak a XIX. századtól tértek át a palántázásra, amely feltételezte a melegágykészítést. Amikor egy fajszi téeszelnök a 60-as években a nagyüzemi munka egyszerűsítése érdekében újból a magról vetést vezette be, a bátyai gazdák is kezdték őt utánozni, bár ez sokkal több magot igényelt, de jóval könnyebb volt, mivel kézi vetőgéppel lehetett végezni. Ezzel egy időben eltűntek a bátyai udvarokról a tavaszi időben szokásos melegágyak, megszűnt a vele való munka. Évszázadokig csak erős paprikát termeltek. Fogyasztásra ugyan előállítottak édes- nemes őrölt paprikát is, ám ennek elkészítése hosszadalmas és nehéz kézi munkát igényelt. A paprikát csipedés után hasítani kellett (embertelen munka!), vagyis a bőrt leválasztani az erekről, a magot és a bőrt áztatták a Dunán (kimosták belőle a „mérget”), majd szárították, s csak ezután döngölték, törték vagy őrölték. 1937-től, miután egy kalocsai „vegyész” némi, bátyai gazdák által már gyakorolt módszerrel kikísérletezte a „csípmentes” paprikát, vagyis édes mutánsokat tudott előállítani nagy mennyiségben, a paprikafeldolgozás menetéből kiesett a hasítás és az áztatás, a gazdák pedig fenntartás nélkül áttértek az újfajta, az édesnemes paprika termelésére. Benczéné Hegedűs Erzsébet büszke édesapjára, aki a maga módján hozzájárult az édesnemes paprika kikísérletezéséhez, tehát egy új utakat kereső parasztember volt. Munkájának dicsőségét azonban elorozták. „Édesapám akkor már paprika-nagykereskedő és kikészítő volt, sőt paprikanemesítő is. Ez úgy történt, hogy kiválogatták a legszebb fönnálló hüvelyű paprikát, fölhasították, az erét megnyalták, és csak az édespaprikából vették ki a magot. Nemesítő munkáját azonban nem ismerték el, mert ott volt a Kalocsai Kísérleti Gazdaság meg a vegyészek, akik saját maguk dicsőségének tartották a kísérlet sikerét. Ezzel azonban édesapám mit sem törődött, ő csak folytatta a paprikakereskedést, ami nagyon jól ment.” 20 Bajnai 1862-ben még szemére veti a sárközieknek, hogy szeretik ugyan a gyümölcsöt, de nem szeretik a gyümölcsfát. Ezért aztán a homokhátsági falvak lakóitól cserél búzáért gyümölcsöt. 21 Bátyán nem egészen ez volt a helyzet, mivel itt a szállásokon már akkor is sok szilvás és félvad gyümölcsös (vadalma, vadkörte) volt található, de egyéb gyümölcsökért nyilván ők is cseréltek, ha nem is búzát, de babot, káposztát, hagymát. Bajnai a 20 Fehér Zoltán 2005. i. m. 21 Bajnai József: Sárköz, 1862. 19.
