Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
73 Dolgozatom megírásához az indítékot Bereznai Zsuzsa és Schőn Mária hajósiak mentalitásáról írott könyve adta. 3 Ilyen munkát igazából csak az készíthet el, aki a vizsgált településen nem hosszabb-rövidebb ideig végez „terepmunkát”, hanem egy életet tölt ott, egy levegőt szíva, egy kenyéren élve az ott lakókkal, aki minden szituációban tudja, mit kell tenni, hogyan kell viselkednie, véleményt, ítéletet alkotni, aki tehát ismeri a paraszt élet rendjét, az íratlan törvénykönyvet, akár igazi helybeliként, akár – mint jómagam – „lúd tojta víz hozta” módjára, azaz jövevényként. Mivel feleségem (Jelencsity Anna) egy bátyai szállásokon született parasztlány (tanárnő) lett, aki anyanyelveként beszélte a rácot, bekerülhettem a bátyai mikrotársadalom rokonsági hálózatába. Apósoméknál élhettem, velük dolgozhattam négyholdas birtokukon. Láttam, és részese lehettem mindennapjaiknak. Akkor is gyűjtöttem passzív megfigyelőként, ha nem akartam gyűjteni. Velem minden „adatközlő” mert őszintén beszélni, mert nyilatkozni bármiről, mert tudta rólam, hogy a Matán Miska (ipam ragadványneve) veje vagyok. Ha meggondolom, néprajzi gyűjtéseim során mindig is az itt értéket és gondolkodásmódot jelentő „bátyaiságot” kerestem. Ennek ideológiai alapját a tételes és a népi vallásosság, a néphit és a proverbiumok (szólások, közmondások, szentenciák) adták, de benne volt a bátyaiság az egész bátyai kétnyelvű folklórban (népdalokban, mesékben, dramatikus szokásokban, történeti mondákban), a népi írásbeliségben, a személy- és helynevek tanúságtételében, a település formájában, az építészet milyenségében, a gazdálkodás és árucsere módjában, a viselet, a táplálkozás kultúrájában, a társadalmi viszonyokban (rokonság-szomszédság, úr-paraszt, szegény-gazdag, fiatal-öreg, férfi- nő). A lelkiség változásában nem kis szerepet töltött be az a kívülről, felülről érkező hatás, amely a tankötelezettség bevezetése óta (1868) az iskola által érte a falu népét. Mindezekben megnyilvánult egy sajátos gondolkodásmód és egy érzelmi viszonyulás. Ez a bátyaiságtudat volt az, amely a falut kifelé és befelé is meghatározta. Tükröződött bennük az önkép és a másokról alkotott vélemény. Befelé az azonosságok, kifelé a másságok által. Ha a bátyaiságot létrehozó mentalitásról írok, talán elegendő eddigi gyűjtéseimet ilyetén szempontból áttekintenem, adatait csoportosítanom, s belőlük általánosításokat levonnom. Tehetem ezt azért is, mert egy-egy néprajzi adat nemcsak sokféle jelenség illusztrálására alkalmas, de számos különféle következtetés is levonható belőle. Erre mégis legalkalmasabbnak a paraszti életrajzok és emlékezések látszanak. A memoárírókban mindig munkál az elmúlás elleni küzdelem. Szeretnék, hogy életükben valami maradandót alkossanak. Az a szándék is benne van az emlékezésekben, amit Juhász Ferenc így fogal mazott meg: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam, / Mert belepusztulok a döbbent hallgatásba.” A visszaemlékezések mindig szubjektívek. Mindig ott van bennük az önigazolás kényszere, vagyis az a szándék, hogy egykori viselkedésüket, döntésüket az egyetlen helyes választási lehetőségnek tüntessék föl. Szerzőik, közlőik között akad idősebb, fiatalabb, férfi és nő, akad gazdagabb és szegényebb. de mindegyikük megnyilvánulása egy-egy adalék a bátyai lelkiséghez. A Magyar Néphit Topográfia kérdőívei között az 1970-es években már akadt egy olyan is, amely a szokásokkal kapcsolatos mentalitásra kérdezett rá. (Mit tartanak szépnek, jónak hasznosnak, mit csúnyának, rossznak, károsnak?) Kérdés, hogy az így nyert válaszok elfogadhatók-e, adekvátak-e. Ha ugyanis a több évtizedes adatokat idézve a ma élő bátyaiakat kérdezném meg, hogy miként vélekednek ezekről, vagyis „őseik” hajdani tárgyi és szellemi világáról, viselkedéséről, megnyilatko3 Bereznai Zsuzsa–Schőn Mária: Könnyek népe . A hajósi sváb parasztság sorsa 1938–1945 között. Hajós, 2017.
