Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
74 zásairól, meghamisítanám a falu mentalitásáról szóló megállapításaimat, hiszen a kései utódok szavai nem azonosak a régi állapotok idején élők mentalitásával. A mentalitás, ha lassan is, de folyamatosan változik. Jövevény mivoltom a kezdeti hátrányok után előnyt is jelentett számomra, hiszen mint „kívülről” jött ember mindazt friss szemmel láttam meg, vettem szemügyre, ami fölött a született bátyaiak tekintete elsiklott, s mikor érdeklődni kezdtem utána, maguk a megkérdezettek is csodálkoztak rajta, hogy eddig miért nem figyeltek föl rá. Ma pedig – életem alkonyán – a hagyományok hordozójának, a parasztságnak az eltűntével boldog lehetek, hiszen történeti értelemben véve „az utolsó percekben” sikerült a még élő paraszti hagyományokból sok mindent megmentenem. Talán még abban is reménykedhetem, hogy a magyar történelem vagy néprajz hivatásos kutatói ennek a kétnyelvű falunak a példáján is tanulmányozhatják a két, egy faluban lakó, egymásba olvadt nemzetiség kölcsönhatását (interetnikus hatásokat). A jövő magyar társadalmának építői, a törvényhozók, a politikusok pedig utánozható vagy ötleteket adó mintákat is láthatnak egy autonóm közösség hagyományos, spontán önfejlesztő, önmegtartó társadalmi technikáira. A néprajztudomány megszületése óta a „helyi specialitások”, az adott helység, táj, népcsoport, nép sajátosságait gyűjtötte, osztályozta, vizsgálta. Már korán jelentkezett olyan igény, hogy mindebből az ezt létrehozó populációnak a karakterológiáját összegezhesse. A nem elegendő terepmunka, továbbá a kellő összehasonlítási anyag és lehetőség hiányában az ilyen célú monográfiák gyakran ingoványos talajra futottak, szubjektív, túlzó, egyoldalú, hamis következtetések levonására bőven adtak lehetőséget. Nálunk a nemzet-karakterológiára társadalmi igény mindenkor történelmi változások idején jelentkezett, amikor is az identitás, az önazonosság-tudat tisztázása bátorított bennünket az önigazolás tudatának létrejöttére, ami minden élő közösség Istentől belénk plántált célját hordozza magában: a terjeszkedését és a megmaradásét. Karácsony Sándor már 1914-ben néplélektani kutatásokba kezdett, s ez a tevékenysége egész életét végigkísérte. A magyar nép lelki alkatáról született írásaiból egy válogatás A magyar észjárás című gyűjteményes kötetben is megjelentek 1985-ben. 4 Társaslélektani alapvetése hatással volt több nagyszerű munka létrejöttére. Ilyen például az 1939-ben Szekfű Gyula szerkesztésében megjelent Mi a magyar? című kötet 5 , amelynek esszéi a történelem, az irodalom, a nyelv, a művészet, a vallás, az antropológia, a népzene és a néprajz adatainak summázatával próbáltak feleletet adni a címben jelzett kérdésre. A népi írók falukutatói nem igazi szociográfiákat írtak, a szó egzakt értelmében. Erdei Ferenc Futóhomok jában azonban éppen a mi tájunk, a Dunamellék népéről készít mentalitástérképet, s tulajdonképpen azt állapítja meg, amit én, hogy tudniillik az ide települt dalmátok teljesen hasonultak a befogadó magyarsághoz, míg a svábok gyökeresen különböznek tőlük. 6 Megállapításait később részletesen ismertetem. Féja Géza, Szabó Zoltán könyveikben más magyar etnikai csoportok írói vénával megrajzolt paraszttípusait, mondhatnám karaktereit is ábrázolják éppen azok társadalmi-gazdasági helyzetük 4 Karácsony Sándor: A magyar észjárás . Bp., 1985. 5 Mi a magyar? Sz.: Szekfű Gyula. Bp., 1939. 6 Erdei Ferenc: Futóhomok . Bp. é. n. A dalmátok (…) mindenestől felszívódtak a magyarságba…. Vegyes kertművelők, egykézők (203.) A német községek szaporulata messze a magyar falvaké fölött van (205. A környék katonatoborzásain beszélik, hogy egy-egy német falu legényei közt mily sok az ösztövér, agyondolgozott, torz ember (205.).
