Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Fehér Zoltán: A bátyai lelkiség
72 Fehér Zoltán A bátyai lelkiség Az alábbi dolgozat egy talán soha el nem készülő könyv néhány részletét tartalmazza. Címében a bátyai lelkiség szintagma helyett használhattam volna a bátyai mentalitás szókapcsolatot, de úgy éreztem, hogy a magyar szóban talán jobban megérezzük a mondanivaló lényegét. A lelkületen, lelkiségen ugyanis nem csak a fennkölt vallásosságot értem, a szakrális életérzést, hanem azt a hétköznapi gondolkodásmódot, észjárást is, amely elárad az egész paraszti világon, s annak minden szegletén megmutatkozik. A lelkiséget az egyéni adottságokon kívül alapvetően meghatározza az a kor, az a természeti környezet (természeti tér) és az a szűkebb társadalom (társadalmi tér) , amelybe az egyén beleszületett. Amikor a bátyai lelkiséget teszem kutatásom tárgyává, egy sárközi parasztközösség XIX–XX. századi társas lélektani állapotáról szólok. Ezt a kérdést nem annyira a néprajz, inkább a szociálpszichológia vagy a szociálantropológia vizsgálja. A lelkiségbe beletartozik valamiféle hagyományos világkép, értékrend, gondolkodásmód, észjárás, s vele kapcsolatban a társadalmi, az anyagi és a szellemi igények összessége, illetve azok kielégítésének módjai. Lokális közösségek szerint az igények épp úgy különbözők, s létrehozójukra jellemzőek, mint azok kielégítési módjai, tehát jellemzik azokat, bennük az adott közösség értékrendje, lelkülete, észjárása nyilvánul meg. Tulajdonképpen a lelkiség , a mentalitás a kultúra meghatározója , amely nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, s amelyet mégis minden nemzedéknek nemcsak elsajátítani kell, hanem gyarapítani is a szocializáció során. A lelkiség tehát életminőségen alapuló társas lélektani (szociálpszichológiai) állapot. A régi emberek még egészen természetesen kötődtek – hiszen beleszülettek – olyan fogalmakhoz, mint a család, a szülőföld, a munka, a vallás, a haza, a nyelv, a nemiség, s eszükbe sem jutott, hogy ezt a hagyományos kötődést elszakítsák a közösségtől a személyiség szabadságának érvényre juttatásával. A közösség íratlan szabályai összességének ismeretét és betartását jelentette, amit Luby Margit, még a harmincas években a paraszt- élet rend jének nevezett. 1 Ha dolgozatom címéül a Bátyai rácok mentalitását adnám, alapvető hibát követnék el. Igaz, hogy a közvélemény, a Kalocsai-Sárköz népe rácnak tartja a falut, de ez a nemzetiségi státusa történetileg alakult így, valójában nagyszámú kontinuus és később bevándorolt magyar leszármazottai is itt élnek, s helyesebbnek tartom, ha a Kovács Ágnes ajánlotta fogalommal e kétnyelvű falunak a kultúráját kettős gyökerűnek mondanám, amelyből a magyart nem lehet kihagyni. Az itt élőket tehát nem sommásan rácnak vagy magyarnak nevezném, hanem bátyainak. (Így volt ezzel Bél Mátyás is, aki már a XVIII. században a bátyaiak nyelvét sem nem magyarnak, sem nem szlávnak nevezte, hanem sommásan bácsi nak.) 2 1 Luby Margit: A parasztélet rendje . Népi szokások, illendő magatartás, babonák Szatmár vármegyében. Bp., 1935. 2 Bél Mátyás: Bács-Bodrog vármegye . In: Bács-Kiskun megye múltjából. VI. Sz. Iványosi-Szabó Tibor. Bp. 1982.
