Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Aczél Géza: (szino)líra (versciklus)
28 Aczél Géza (szino)líra torzószótár ama légy vagyok de ne legyek ha megérdemlitek hogy legyek legyetek zümmögte pimasz úr a légy erény – szavamra így kezdődött egykoron humorpályázatra egy kis klapanciákkal terhelt apró költemény vagy inkább zengzemény talán a pénztelenség dühébe keretezve hátha valamennyit fial a pályáztató beste pénztárcájának degeszre tömött teste némileg talán a göröngyös pályák szélére taszítottak is inspiráltak akik szilenciumban négerként olvashatatlan műveknek idegen halmazára hágtak kissé megpofozgatva a szerzőt és a jegyzett fordítót aki ezért némi baksissal nekik lóg úgy emelkedve hogy vízhordóké a hála mert arctalanul a hátsó ajtón beengedte őket a nagy karámba hol akárcsak manapság erős kétellyel tűzdelve szélhámos szellemi futamokat nyerve házmesterek ismét gyúrják a művészvilágot ám ha jóhiszeműek vagyunk talán előbbre hozhatnánk a reklámot amely mögött a kor kissé fellélegzett és jelentős művész is csinálgatott egyet-egyet ahogy gyermektelen költők megkapó gyermekverset s a viszonyokat feldolgozva mint korai klapanciámban már nem futná be orcámat a pír legyen a tisztes halál ama légypapír amatőr kikerülhetném a címszót valamilyen félmondatos blöffel ám a sok évtizedes szerkesztés után már nem lehet főleg úgy hogy hosszú tűnődéseken keresztül kényszerültél valamiféle gyanús döntésre kik is a profik és kik az amatőr emberek még szerencse különös okokból eme sávban a művész fogalma nem mozog egy leejtett táncos összedőlt ház megbomlott ritmusok mentén aligha volt egykor vitatott mi az ok a kényszerű fanyalgásra még ha a géniusz is botlik múltja felől a múló epizódnak nincsen ára hiszen már legendákba van bemártva összes gesztusa talán csak a festőknél tétováztam ők dőltek először neki fejszékkel az évszázados fáknak krikszek és krakszok mögé zsúfolva a látás új szemléletét melyre felhevült sokakkal együtt avantgárd módra bedőltem én no de az irodalmi szöveg ami hol látványba hol zörgő hangeffektusokba beleverve döngette a bontásra ítélt falakat a dada árnyékában egyszer csak elakadt és utólag hiába csapott fel az ember kedve amikor cinikusan szurkálni kezdte a klasszikus költői valót a huzatban a visszautat kereste hol az értéket is hidegre tette s azóta modernként meakulpázik
