Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Aczél Géza: (szino)líra (versciklus)
29 ámbár ámbár noha jóllehet mondogatta gyakran nagytekintélyű mesterem mielőtt nekiindult az okos szónak eleinte éretlenül csodálkoztam roppant tudása miért is nem feszül a valónak óvatosan elindított oldalazgatás nélkül hiszen környezete gyakran belekékült ha szelleme mélységéből felhozta az évszázad megannyi intellektuális tapasztalatát miközben mi fészkelődtünk miként a szűzleány és kilazult belőlünk minden kontroll aztán hol kényszeredetten hol némi kéjjel is előbb-utóbb csatasorba állva kezdetben mint a vesztett frontokról hazatért harcos lózungoktól fáradt katonája rezignáltan kezdtük fölismerni a gondolkodás mechanizmusát hiszen az öreg sem kerülhette el az összezsúfolt pillanatban az idő megengedő terének mákonyát amelyben a mélytudatból a tudás megfelelő iránya kiakad benne az árnyalások bizonytalan magányára vár majd a feladat hogy a kételyek mögül valami érvényességnek összetartó vázat adjon és ő ezt a bonyolult viszonyt érzékeltetve adott hangot a magas véleménynek azóta is ez a szellemi tükör nekem a belőle áradó legfőbb érdem melyben a kevély kivagyiság szánalmasan elapad
