Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Gömöri György: Nobel-díjasok, akiket ismertem
106 Gömöri György Nobel-díjasok, akiket ismertem Egyetemi pályám során Cambridge-ben sz ámos Nobel-díjas tudóssal találkoztam. De mivel többrendbeli irodalmár vagyok, alább csak azzal a hat irodalmi Nobel-díjassal foglalkozom, akiket ismertem. Díjazásuk sor rendjében beszélek róluk, kezdve az 1980-ban díjazott Czesław Mi ł osz-sal. 1 Miłosz egyik fiatalkori k ötete már 1953-ban a kezembe került, méghozzá arra is emlékszem, hol: a Balti-tenger melletti Sopotban, egy kedves lengyel hölgy jóvoltából, aki egy napra kölcsönadta ezt az irodalmi csemegének számító, és természetesen betiltott kötetet, egy nyugati emigráns költő könyvét! Magával a költővel csak négy évre rá ismerkedtem meg, ez Strassbourgban, a Free Europe University nyári tanfolyamán történt , amire (bár nem voltam Free Europe-ösztöndíjas), engem is meghívtak. Erről és a Nobel- díjas költővel való kapcsolatomról már több alkalommal írtam, utoljára Magyar–lengyel változatok című könyvem (Pro Pannonia, 2016) 127–135. oldalán. Ennek az első találkozásnak levélváltás volt a következménye, ezt egy újabb találkozás követte egy párizsi kávéházban, végül pedig egy meghívás a kaliforniai egyetemre, Berkeley-be, ahol a költő 1960 óta tanított. Miután Mi ł osz hazajött Berkeley-be Párizsból, ahol 1960 második felében egyetemi szabadságát töltötte, gyakran találkoztunk, vendégeskedtem gyönyörű kilátást nyújtó házában, látogattam a régi és az újabb lengyel irodalomról szóló előadásait is, amiket erős akcentussal, de lendületesen és sok humorral adott elő. (Az 1964-es előadásokról készített jegyzeteimet eljuttattam Krakkóba Aleksander Fiutnak, Miłosz legjobb lengyel szakértőjének, de gondolom a jövő irodalomtörténészeinek nehéz dolga lesz, mert két füzetet betöltő jegyzeteim, megjegyzésekkel tarkítva, három nyelven – angolul, lengyelül és magyarul! – készültek.) De térjünk rá költői kapcsolatunkra. Ez azzal kezd ődött, hogy a londoni Irodalmi Ú js ág ban közöltem Mi ł osz Antigoné című párbeszédes versének fordítását, amit ő a magyar forradalom „munkásainak , diákjainak és katonáinak” ajánlott, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a töredéket ő 1949-ben írta, tehát az 1944-es varsói felkelés áldozatainak emlékére. Ez az elég hosszú versfordítás aztán a többnyelvű Gloria victis című versantológia (München, 1966) egyik legnagyobb figyelmet felkeltő verse lett, bár maga a költő, ha nem is szégyellte, de nem tartotta azt munkássága kiemelkedő darabjának. Az évek során számos helyen közöltem Mi ł osz-fordításokat, nyugati magyar lapokban és folyóiratokban, a jugoszláviai Híd ban, sőt 1980-ban, amikor Czesław Miłosz Nobel- díjas lett, még a Magyar Nemzet ben is! (Sőt, egész kötetre valót is fordítottam Mi ł osztól, ez Ahogy elkészül a világ címmel jelent meg 2001-ben az AB-ART kiadónál, és nem keltett különösebb feltűnést.) Ami a költő kitűnő prózáját illeti, abból csak egy elbeszélést választottam, ez volt a Brognart , ami témájáná l fogva már csak a rendszerváltás után jelenhetett m eg, méghozzá a 2000 című lapban, úgy, hogy a szerkesztő megkérdezésem nélkül több
