Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Lakatos-Fleisz Katalin: Látok, tehát vagyok – valahol… (Szentkuthy Miklós Arc és álarc című regényéről)
103 regényben, hogy a nagyigényű életrajzi téma egészen más, a regénytől elütő elvárásokat keltett. A kritika elvárásai szerint egy olyan értelmezői rendnek kellett volna megvalósulnia a könyv lapjain, ami eligazítja az olvasót a kapcsolatok megtalálásában, és ezek a kapcsolatok valamilyen egészre: korrajzra, élettörténetre fókuszáltak volna. Ehelyett az olvasó kap: néhol lényegtelennek tűnő részletekben, életepizódokban való tobzódást, amelyek szentenciaszerű vallomásokba torkollnak, ráadásul ezek a lelki alkatot megmutató vallomások sem következetesek. Ha viszont szem előtt tartjuk azt az értelmezést, miszerint minden szöveg kijelöli a maga mintaolvasóját 14 , Szentkuthy Goethe-regényéből is kiolvasható egy nagyon határozott arcélű mintaolvasó. Ez a mintaolvasó az apró részletekben leli örömét, hogy a kicsiben mégis valami nagyot, átfogót fedezzen fel, de ez az átfogó sohasem tudni, mikor, honnan érkezik. Szentkuthy mintaolvasójának minden pillanatban készen kell állnia a meglepetésre. Minden bizonnyal ilyen mintaolvasó volt Zéno Bianu, Szentkuthy francia fordítója, aki az író szövegei kapcsán a fraktál írásmódot említi. 15 Ő ugyanazt mondja, hogy műveinek legkisebb bekezdéseiben felismerhető Szentkuthy egész személyisége, viszont ezt a megállapítást (amely ugyancsak tükröző, valami transzcendens egészet megcélzó) kiegészíthetjük azzal, hogy a kis részek nem elsősorban tükröznek, megmutatnak, hanem formálnak. A fentieket megfontolva ahhoz, hogy a Goethe-regény világlátásáról pontosabb képet kapjunk, egyetlen, de nagyon beszédes részt emelünk ki a regényből, méghozzá az ifjú Goethe filozófia házi feladatáról szóló részt. Goethe Platón Menónjának következő mondatát kell feladatként kommentálnia: „ha úgy véljük, hogy azt, amit az ember nem tud: kutatni kell –: jobbak, férfiasabbak és kevésbé lusták vagyunk, mint ha azt véljük, hogy amit az ember nem tud, azt nem lehet megtalálni, és az ember egyáltalán ne is kutassa”. 16 Mondanunk sem kell, már maga a feladatként kiragadott rész is igazán „goethés”, amennyiben a goethei sorsképletet foglalja össze röviden. Másrészt az alapszöveg-kommentár viszony maga is szerencsés a fraktál-látásmód szempontjából. Most lássuk, hogy az ifjú Goethe a fenti szentenciára milyen értelmezést ad: „ A parasztok nyikorgó kordékra rakva hozzák a zöldséget: ezüstgerezdes fokhagymát, patkányfarkú feketeretket, rojtos-eres kelkáposztát, bibircses krumplit és keserű illatú petrezselymet. Néztem a rőt teheneket, az oldaluk jobbra-balra duzzadt, de a gerincük csontja majdhogy ki nem szakadt a hátukból, a szarvuk kurta tréfa, szőrös fülük bután pislákol, a hajcsárok káromkodnak és fütyörésznek; a talicskás lovak pántlikás farkuk alól ejtegetik a gőzölgő ganéjt. Nem tudtam, miben gyönyörködjem elébb? A virágzó természetben avagy a kidőlt törzsekben, hervadt virágokban, beteg csontokhoz hasonló fűzfa-torzókban? Itt egy nyírfa fehér törzse rikított, holdszínű héjával, amott a tépett kéreg mögött vastag fatörzs bele; távoli, sovány tisztáson bárányok utánozták síró hangon a bárányfelhőket; a kékre vert patak a sziklákon hányta a tajtékot; óriási ólomfelhők kulisszái előtt ismeretlen madarak cikáztak, fehér szárnyuk végén hermelines, fekete bojttal; lábam körül lapulevél bőrös, gödrös rongyai. A parasztkunyhókban vajon most milyen élet folyik? – alig tudott az ember szobát képzelni beléjük, mert a tetők égig értek és pince alá lógtak nádas szakállukkal, miért ezek a nevetséges óriás-fedelek?” 17 atomhasító paradoxonok szórják százezer szilánkká...” Szentkuthy: Véres szamár, Magvető Kiadó, Budapest, 1984, 17. 14 Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 41–69. 15 Lásd Tompa Mária: Rajz és szöveg összefüggése Szentkuthy Miklós életművében , http://www. szentkuthymiklos.hu/hu_kepmagyarazat.html# . (Letöltés ideje: 2016-09-15) 16 Szentkuthy: i. m. 117. 17 Uo. 117.
